Túrák

Early Bird!

Kék Duna tekergő: Passau – Melk osztrák bringatúra

Az Eurovelo 6 európai hosszútávú bringaútjának egyik legizgalmasabb szakaszát járjuk be a bajorországi Passautól az apátságáról híres Melkig. Végig a Duna mentén halad az út, könnyű terepen, nagyon kevés emelkedővel és szinte végig kiépített kerékpárutakon. Utunkat a folyó mellett a történelem, barokk óvárosok, várak, apátságok és csodás panoráma színesíti.
2023. május 25.
4 nap

Észak-Írország természeti csodái

Észak-Írország sok természeti jelensége közül az Óriás útja (Giant's Causeway) a leghíresebb, egy 40 ezer bazaltoszlopból álló terület Antrim megye atlanti partjainál, mely az UNESCO Világörökség része. Ezen kívül is rengeteget sétálunk tengerparti túraösvényeken, megnézzük Kinbane várromját, túrázunk sziklákon whiskeyzünk a világ első szeszfőzdéjében és fotózzuk a fantasztikus fasort, a The Dark Hedges-t. Gyere és fedezd fel ezeket a szép atlantikumi tájakat a Csamborgo Adventures-szel! Az utat a legszárazabb hónapban, májusban szervezzük, ilyenkor a legszebb az ír táj. Ráadásul a belfasti repülés lehetővé teszi, hogy ne kelljen túl sokat utazni, így a legszebb északír látnivalók egy ötnapos hosszúhétvégében mindössze 3 nap szabadsággal megoldható. Túravezető: Sütő Noémi és Barna Béla Tervezett maximális létszám: 14 fő + 2 túravezető. INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Belfast INDULÁS IDEJE 2023. május 4., csütörtök AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállás 2 hálószobás, 2-3-4 fős apartmanokban Bushmills whiskey (gyárlátogatás belépője) a szárazföldi utazást Belfast repterétől Belfast repteréig egy sziapia, csúcscsoki szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a nemzetközi repülőjegyeket a Budapest – Belfast – Budapest viszonylatban egyágyas felár: 180 € (EUR) a belépőket és fakultatív programokat étkezést Utasbiztosítás
2023. május 4.
5 nap

This is Sparta! – Marathontól Olimpiáig körutazás a Peloponnészoszon

Marathon, Korinthosz, Spárta, Taigetosz, Olimpia – csupa klasszikus és ismert görög földrajzi név, amihez még az általános iskolai történelem is elég, hogy emlékezzünk. Ezen az egyhetes körúton a Peloponnészosz (Πελοπόννησος) szépséges tájain közel 1400 kilométert teszünk meg Athén repterétől kiindulva, hogy bejárjuk a marathoni csatamezőt, az olimpiai játékok szülőföldjét, a Korinthoszi-csatornát vagy megnézzük, hogy hol tették ki az életképtelennek ítélt újszülötteket a Taügetosz szikláira, vagy hogy felidézzük a filmbeli jelentet: This is Sparta! Mindemellett eldugott Zeusz háta mögötti helyekre is kirándulunk, így például fogaskerekűvel megyünk fel a görög hegyekbe. És többször megállunk strandolni is, szeptemberi utunkon a tenger a legkellemesebb hőmérsékletű.   Túravezető:  Barna Béla és Császár Zsóka Tervezett maximális létszám: 12 fő + 2 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Athén reptere INDULÁS IDEJE 2023. szeptember 12., kedd AZ ÁR TARTALMAZZA 7 éjszaka szállás tengerparthoz közeli, belvárosi aparthotel kétágyas szobáiban (1 éj Maraton, 2 éj Patrasz 4 éj Kalamata) kisbuszbérlés a szárazföldi közlekedést repterétől reptérig (kivéve a 6. nap fakultatív kirándulását) az olimpiai belépőt egy sziapia ouzo az út elején szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest – Athén – Budapest viszonylatban a 6. nap fakultatív kirándulását a belépőket étkezést Utasbiztosítás
2023. szeptember 12.
8 nap

Litvánia: vilniusi városnéző hétvége Trakai várával

Vilnius Európa egyik legszebb és legjobb állapotban lévő barokk városa, de felkeressük a Galvė-tó által körülvett Trakai-t is, mely korábban sokáig a Litván Nagyfejedelemség központja volt, a vár pedig a fejedelmek rezidenciája.   Túravezető:  Barna Béla Tervezett maximális létszám: 12 fő + túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Vilnius reptere INDULÁS IDEJE 2023. augusztus 31., csütörtök AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállást vilniuszi, óvárosi hotelben 4 reggelit a Vilnius - Trakai - Vilnius vonatjegyet Trakai várába a belépőt szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest – Vilnius – Budapest viszonylatban Trakaion kívüli egyéb belépőket étkezést Utasbiztosítás
2023. augusztus 31.
5 nap

Dunakanyar két keréken

A Dunakanyar hazánk egyik legszebb bringás kirándulóhelye. Szobtól indulva szinte végig a Duna mentén gurulunk a Római partig. Ahogy valaki megfogalmazta: ez olyan mintha külföldön tekernénk! Egy tökéletes ráhangolódási, bemelegítési lehetőség a valóban külföldi Kék Duna tekergő - osztrák bringatúrára. A túra max. létszáma: 14 fő Túravezető: Telek Ákos INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Szob, Budapest INDULÁS IDEJE 2023. május 13., szombat AZ ÁR TARTALMAZZA csúcscsokit a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást, a bringaszállítást, a kompozás költségét Utasbiztosítás
2023. május 13.
1 nap

Ciprus tavasszal

Ciprus a helyszíne az utóbbi év legszebben megírt regényének, Elif Shafak Az eltűnt fák szigete című könyvének. A boldog füge nyomába eredünk négynapos ciprusi mediterrán utunkon, bejárjuk a sziget keleti részét és átmegyünk kétszer a török részre is. Megnézzük Salamis romjait, de a világ legnagyobb szellemvárosát is, illetve a Greco-fok, tengeri barlangok, Konnosz-öböl is szerepel utitervünkben. Utunk a Wizzair és a politikai helyzet miatt törölt Bor, konyak és kolostortúra Etelközben, avagy Moldávia és Transznisztria című utunk pontos pótlására jött létre, az oda jelentkezett túratársaink minden felár nélkül átjelentkezhetnek erre az útra, s elsőbbséget élveznek.   Túravezető:  Barna Béla Tervezett maximális létszám: 12 fő + 1 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Lárnaka reptere INDULÁS IDEJE 2023. április 4., kedd AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállás Cipruson a közlekedést Lárnaka repterétől reptérig (ha a csoporttal utazol) kisbuszbérlés, török-ciprusi autó-biztosítás a török-ciprusi belépők (Salamis és Szent Barnabás) szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest – Lárnaka – Budapest viszonylatban egyágyas felár: 99.- EUR egyéb belépőket étkezést Utasbiztosítás
2023. április 4.
5 nap

Sztrapacskaland, avagy túrák a Szlovák Paradicsomban

A Szlovák Paradicsom egy gyönyörű, természeti kincsekben bővelkedő terület Szlovákiában, melyet érdemes meglátogatni azoknak, akik szeretnék felfedezni a hegyvidéki táj szépségeit. Itt találhatóak kanyonok, vízesések, barlangok és számos túraútvonal, amelyek remek lehetőséget nyújtanak a természet közelségének átélésére és a szabadidő aktív eltöltésére. A Szlovák Paradicsom azoknak is ajánlott, akik kikapcsolódásra vágynak a városi forgatagból, és szeretnének egy kicsit elvonulni a természetbe. Ilyet tud írni a mesterséges intelligencia. Gyere, ellenőrizzük le, hogy ebből mennyi az igazság :-) Ha nem akarsz szabdságot kivenni és péntek este érkezel, az ár 170 euro! A telekocsik megszervezésében segítünk! Túravezető: Kájel Árpád INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Podlesok - Parkoló INDULÁS IDEJE 2023. május 19., péntek, találkozó e-mailben elküldött helyen AZ ÁR TARTALMAZZA 2 éjszaka szállást, két és négy ágyas szobákban egy kellemes vendégházban Jacuzzi, gőzfürdő, szauna használatát sziapia (welcome-drink) és csúcscsoki a nemzeti park belépőjegyét a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre a Dobsinai jégbarlang belépőjegyét (12 Euro) Utasbiztosítás
2023. május 19.
3 nap

Kuba, a Karib-tenger gyöngyszeme

Salsa, rum, szivarok, cuba libre? Ez Kuba és sok minden más! Visszarepülünk az időben legalább 40 évet hogy átérezzük egy hazánkban már letűnt rendszert egy karibi országban, ahol ez még maga a valóság! Kuba természeti szépségei, látnivalói páratlanul egyedülállóak a világon. Lada, Zil, és UAZ robog a pálmafák árnyékában, forrón süt a trópusi napsugár, életigenlő, ám nehéz körülmények között élő emberek mosolyognak egy egészen egyedi és különleges atmoszférájú országban. Kuba befogadásához sok nyitottság szükséges, és a jól megszokott eddigi dolgaink elengedése. Gyertek, vibráljunk együtt az országgal és a zenével, fedezzük fel Kuba csodálatosabbnál csodálatosabb tájait!   Túravezető: Novák Richárd és Barna Béla - Tervezett maximális létszám: 16 fő+  2 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS José Martí International Airport (HAV) INDULÁS IDEJE 2024. január 6. AZ ÁR TARTALMAZZA 9 éjszaka szállás casa particular 2 éjszaka szállás Varadero all inclusive a közlekedést Havanna reptértől reptérig a lovaglást Vinalesben sziapia, csúcscsoki szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyet (Budapest- Havanna -Budapest) a repülőtéri transzfert, ha nem a csoporttal érkezel vagy indulsz a belépőket, és a fakultatív programok költségeit az étkezést Utasbiztosítás
2024. január 6.
11. nap

Nagyvázsony-Badacsonytördemic a kéken

A Művészetek Völgye egyik oszlopos falujából, Taliándörögdről indulva hódítjuk meg a Kéktúra, Nagyvázsony - Badacsonytördemic szakaszát. Kihasználva a nyár utolsó leheletét, sátorban alvással, tábortűz hangulattal és pecsétek gyűjtésével indítjuk az őszt. A 3 nap alatt összesen 7 kéktúra-pecsétet szerzünk be. Várhatóan 48,5 kilométert gyaloglunk.   Pecsételőfüzetedet ne hagyd otthon! A túra létszáma: 16 fő. Túravezető: Feke Dávid INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Taliándörögd, Nagyvázsony INDULÁS IDEJE 2023. augusztus 31., csütörtök  találkozó e-mailben elküldött helyen AZ ÁR TARTALMAZZA 2 éjszaka szállást saját sátorban, ha maradsz a harmadik éjre, ajándékba kapod érkezéskor egy pohár szia-pia 1 bográcsvacsorát és 1 szalonnasütést csúcscsokit a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre Utasbiztosítás
2023.augusztus 31.
3 nap

Kuvaiti kiruccanás

Az Arab-öböl északnyugati zugában elterülő, 17800 km² kiterjedésű dúsgazdag olajsejkség 1961-ben lett független. Kuvait nevét legtöbben akkor jegyezték meg, amikor 1990. augusztus 2-án az iraki csapatok megszállták Kuvaitot: Irak elnöke, Szaddám Huszein lerohanta a kis államot, majd az Öbölháború során az Amerikai Egyesült Államok által vezetett koalíciós hadsereg kiűzte az iraki csapatokat Kuvaitból. Becslések szerint a világ kőolajkészletének 10%-a itt található. Ha a nem túl sokak által látogatott országra kíváncsi vagy, akkor gyere el velünk a novemberi szürkeségből pár napra Kuvaitot megnézni. Felmegyünk felhőkarcolók tetejére, nézünk mecsetet, bóklászunk bazárban és sétálunk az Arab-öböl promenádján.   Túravezető:  Barna Béla Tervezett maximális létszám: 10 fő + 1 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Kuvait reptere INDULÁS IDEJE 2023. november 26., vasárnap AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállás Kuvaitban a közlekedést a reptérről a szállásra és vissza a reptérre a Kuwait Towers belépőjét szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest - Abu Dhabi  – Kuwait – Abu Dhabi - Budapest viszonylatban egyágyas felár: 97.- EUR vízum: magyar állampolgárok az országba vízummal léphetnek be, ezt elektronikusan és 5 kuvaiti dínárért lehet igényelni egyéb belépőket, esetleges Abu Dhabi városnézést étkezést Utasbiztosítás
2023. november 26.
5 nap

Észak-Kolumbia: a Kávéháromszögtől a Karib-tengerig

A kolumbiaiak vendégszeretőek, boldogok, tele életenergiával és kedvességgel, tényleg elmondható róluk, hogy szeretnek élni. Ezen, mondjuk senki nem csodálkozik, Kolumbia az élvezetek országa, ki tudna ellenállni egy igazi kolumbiai kávénak? Utunk első részében ezért rögtön a „Kávéháromszögbe” repülünk, ahonnan számos, a világon legjobbnak elismert kávé kerül ki. Aztán kicsit a Narcos és Pablo Escobar nyomába eredünk Medellínben, megmásszuk Guatapé lépcsőit, majd Cartagena UNESCO Világöröksége következik, ahol pedig Gabriel Garcia Marquez nyomába eredünk. Lesz egy kemény dzsungeltúránk az Elveszett Városba (Ciudad Perdida) végül két napot az egész Karib-tenger egyik legszebb partszakaszán, a Tayrona Nemzeti Parkban töltünk.   Túravezető: Barna Béla - Tervezett maximális létszám: 16 fő+  túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS BOG Bogotá repterén INDULÁS IDEJE 2024. január 19., péntek AZ ÁR TARTALMAZZA 8 éjszaka szállás városi hotelekben, kétágyas szobákban 2 éjszaka szállás Palomino tengerparti hotelben a közlekedést Pereira repterétől Santa Marta repteréig - a Ciudad Perdida négynapos trekkingjét, ennek során a szállást 3 éjszakára függőágyban, teljes ellátással, a helyi túravezető költségét a belépőt és a túrát a Tayrona Nemzeti Parkba kávéültetvény látogatás költsége lovaglást a Cocora-völgyben sziapia, csúcscsoki szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyet (Budapest- Bogotá -Budapest) a belföldi repülőjegyeket - az esetleges ESTA-t az USA-ba (ha a USA területén van átszállás) a repülőtéri transzfert, ha
2024. január 18.
15 nap

Irak – a civilizáció bölcsője + Kurdisztán

Kevés olyan történelmi jelentőségű hely van a világon, mint Irak. Itt született a civilizáció, itt álltak a világ első városai, itt találták fel az írást, a matematikát és a sörfőzést. Itt volt a középkorban a kalifátus központja – itt őrizték meg és fejlesztették tovább az ókorból fennmaradt tudást. A huszadik – huszonegyedik század azonban közel sem volt méltó a fényes múlthoz. Irak városneveit első sorban haditudósításokból ismertük meg. Amióta – 1980-ban – kitört az irak-iráni háború, Irakba turista alig tette -tehette – be a lábát. Még rosszabb lett a helyzet az Iszlám Állam felemelkedése után – sok régészeti helyszínt, történelmi várost pusztítottak el. Irak most kezd éledezni -  béke van, újranyitottak a múzeumok, folyik a lerombolt városok újjáépítése - az irakiak pedig abban reménykednek, hogy néhány év múlva már újra a civilizáció bölcsőjét látjuk majd Mezopotámiában. Magyarországról az elsők között leszünk, akik eljuthatnak ezekre a helyekre több, mind négy évtized után. Velünk most bepillantást nyerhetnek ebbe a hétezer éves történetbe – a világ legkorábbi városaitól kezdve a mesés Babilonon és a síita iszlám legszentebb helyein túl eljutunk oda is, ahol nem is olyan rég még az Iszlám Állam vezére kiáltotta ki a kalifátust. Helyi vezetőink segítenek abban, hogy a lehető legtöbbet ismerjük az országból, és a lehető
2024. február 25.
12 nap

Az ismeretlen India

India, ma már a világ legnépesebb országa, nem olyan hely, amit egyetlen úttal ki lehet pipálni. A Himalájától Kanjakumáriig, Goa tengerpartjaitól a Tadzs Mahalig, a Tamil Nadu évezredes hindu templomaitól addig a helyig, ahol Buddha megvilágosodott száz és száz olyan hely van, ahová érdemes elmenni. Most pedig India egyik olyan szegletébe viszünk el, ahová külföldi turista alig-alig jut el – de nem azért, mert ne lenne ott mit látni. Északkelet sokáig zárt terület volt, külön engedély kellett ahhoz, hogy a külföldi odamehessen. Ma ez már nincs így, de ritka madár ott az idegen. És hogy mit fogunk látni? Élő fák gyökereiből növesztett hidakat hegyi folyók felett, a várost, ahol mindig esik az eső – 22-szer annyi csapadékot lát, mint az Alföld – elzárt törzsi közösségeket, évszázados hindu kolostorokat a világ legnagyobb folyami szigetén, számtalan vízimadarat, és talán tigrist is. Ülünk majd elefántháton, nézünk maszkos táncot, barátkozunk majmokkal, és megkóstoljuk a jellegzetes asszámi konyhát. Hogy kinek ajánljuk? Aki még nem volt Indiában, annak azért, mert egyszer el kell menni Indiába. Aki már volt Indiában, annak azért, mert Indiába nem egyszer kell elmenni.   Túravezető: Szűcs Tamás - Tervezett maximális létszám: 14 fő+  túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Bécs /Kolkatta  repterén INDULÁS IDEJE 2024. január 5., péntek AZ ÁR TARTALMAZZA 12 éjszaka szállást
2024. január 5.
14 nap

Vad Albánia májusban

Igen, lesznek hegyek és tengerek, sőt, régi történetek is - de idén csavartunk egy nagyot a programon, eljutunk olyan helyekre is, ahová csoportot eddig még nem vittünk. Raftingozunk vadregényes kanyonban, túrázunk hegygerincen és lagúnában, Albánia kevéssé ismert, gyönyörű nemzeti parkjaiban. Megmártózunk két tengerben, bejárjuk UNESCO világörökségi városait, sétálgatunk a macskaköves utcákon és hagyjuk, hogy magával ragadjon a körülöttünk élő történelem, a színek és fűszeres illatok kavalkádja és az a valami, amit albán életérzésnek hívnak. Túravezető: Marosfalvi Zsófia Maximális létszám 13 fő! INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Tirana repülőtere INDULÁS IDEJE 2024. május 4., szombat AZ ÁR TARTALMAZZA az összes közlekedést repterétől reptérig kényelmes 14 személyes busszal 7 éjszaka szállás 7 reggeli sziapia albán konyak és csúcscsoki szervezést és magyar nyelvű túravezetést helyi asszisztencia AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegy árát egyéb belépőjegyeket a további étkezéseket Utasbiztosítás
2024. május 4.
8 nap
Betelt!

Az Ománi Szultanátus, a Kelet mesevilága

Homoksivatag dűnéin mezítláb barangolni. Kristálytiszta hegyi patakban úszni egyet, utána pálmafás oázisokban sétálni datolyát eszegetve. Középkori erődökben és évszázados állatvásáron kószálni. És az óceán partján teknősöket megfigyelni. Mindez az Ománi Szultánság, egy modern arab mesevilág, drámai szépségű természeti látnivalókkal fűszerezve
2024. február 14.
10 nap

Végig az ország tetején: kéktúra Kékesről Galyára

Az országos kéktúra 20-as és 21-es szakaszának egy-egy részletét járjuk végig november 11-én. Az ország tetejéről, Kékesről indulunk és 14 kilométert legyalogolva érkezünk egy másik csúcsra, Galyatetőre. (a kéktúrát másnap folytatjuk tovább Galyatetőtől Ágasvárig, arra ide kattintva tudsz jelentkezni) #kéktúra #egynapos #kékestető #kéktúra #induljelegyuton Túravezető: Barna Béla INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Mátraházán a nagy parkoló DK-i sarkában meghúzódó büfésoron INDULÁS IDEJE 2023. november 11., szombat - 8.30-kor Mátraházán AZ ÁR TARTALMAZZA csúcscsokit a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazás költségét (telekocsi vagy busz) Utasbiztosítás
2023. november 11.
1 nap

Galyatetőről Ágasváron át Mátrakeresztesre

Az országos kéktúra 20-as szakaszának egy-egy részletét járjuk végig november 12-én Galyatetőtől Ágasvárig. A kéktúra mellett a Csörgő-patak völgyében is túrázunk, melynek Mátrakeresztesig tartó rövid útja a Mátra talán egyik leghangulatosabb része. Ez az egynapos túra folytatása egyébként a szombati  Végig az ország tetején: kéktúra Kékesről Galyára elnevezésű túránknak. #kéktúra #egynapos #galyatető #kéktúra #induljelegyuton Túravezető: Barna Béla INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Galyatető - Mátrakeresztes INDULÁS IDEJE 2023. november 12., vasárnap - 9-kor AZ ÁR TARTALMAZZA csúcscsokit a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazás költségét (telekocsi vagy busz) Utasbiztosítás
2023. november 12.
1 nap