Különleges túrák a világ legszebb helyein – harmóniában az úti céllal– ez a Csamborgo Adventures. Kis létszámú csoportokkal (8-14 fő) a világ azon tájaira utazunk, ahol harmóniában van az emberi és a természetes. A városok, falvak világa harmóniában él a körülvevő hegyekkel, tengerpartokkal. Szeretjük a szemlélődést, szeretünk mesélni az adott hely minden érdekességéről. Alázatosak és nyitottak vagyunk a világgal, próbálunk felelősségteljesen utazni. A peripatetikus séta eszménye áll közel hozzánk, szeretünk sétálni a természetben, jókat beszélgetni, megmutatni egy sziklát és elmondani a keletkezésén kívül a kultúrtörténeti vonatkozásait is.

Nem divatból választunk úticélt sem: a világ bármely pontjára, vagy bármely túraösvényére viszünk csapatot, ahol jól érezzük magunkat, vagy úgy érezzük, tudunk mutatni olyan pillanatot a térben, ami kilóg az időből: legyen az egy alföldi földút, egy mátrai séta, egy cserháti kéktúra, egy görög vagy skandináv szigettúra.

Szívesen mutatjuk meg kis csoportjainknak a felvidéki, erdélyi vagy kanadai fenyveseket, az indonéz vulkánokat, az alpesek világát, a kaukázusi és himalájai és kirgiz lejtőket, a jordán, üzbég vagy ománi sivatagot, az amerikai vadnyugatot vagy a srí lankai, borneói, costaricai őserdőket. Természetesen a természeten kívüli látnivalókat is megmutatjuk: ha arra járunk persze nem hagyjuk ki Hong Kong vagy Vancouver felhőkarcolóit, élvezzük az ősi romvárosokat, a görög romokat, a viking erődöket, buddhista sztúpákat, a székelykapukat és a különleges kis múzeumokat, várakat és templomtornyokat, kávézókat és tetőteraszokat, sétálóutcákat vagy akár tengerparti bárokat is. A lényeg, hogy csámborgásunk a világ legszebb helyein – legyen harmóniában az úti céllal – és önmagunkkal.

Ismerj meg minket!

Lini lételeme és szívügye gyerekkora óta a sport és a mozgás; testnevelő-edző szakon végzett először az egri Eszterházy Károly Egyetemen, majd a Testnevelési Egyetemen testnevelő-gyógytestnevelő szakon; diplomája után az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium testnevelő tanára lett. Emellett mellékállásban dolgozott atlétika-edzőként és túravezetőként: vitt csoportokat a Himalájába és Kirgizisztánba is. Önállóan is járt már Ázsia sok országában (Omán, India, Kína, Grúzia, Jordánia, Malajzia, stb). Természetesen a hazai tájakat is nagyon szereti, 2018-ban elvégezte a vándortábor-vezetői képzést is. Sok kedvenc terepe van, de mostanában azokat a nem repülős túrákat szereti, ahol kutyája (vizslája!), Rufusz is csatlakozik hozzá.
Béci tudatos utazó, aki nem önmagát keresi, hanem geográfusként tudja, hol vannak a világ legjobb helyei, s ezeket ismeri és ismerteti meg. Ez is a végzettsége, a Szegedi Tudományegyetemen szerzett földrajz-kommunikáció szakos végzettséget, illetve már akkor elvégzett egy országjárás-vezetői évet is: csoportokat már 1994 óta visz a világ különböző szegleteibe, cikkei pedig 1990 óta jelennek meg országos turisztikai lapok és magazinok hasábjain, több utikönyv (Alacsony-Tátra, Grúzia és a Kaukázus) szerzője. 1999-től 2015-ig az egri főiskolán volt tanár, majd négy évig utazási irodáknak dolgozott és vitt csoportokat Kirgizisztántól Borneóig, Laosztól Ománig sok-sok országba. 2019-től a Csamborgo Adventures Ltd. túravezetője. A csámborgás számára azt jelenti: bejárni a világ eldugott, legszebb és legkellemesebb kis túrahelyeit, írni róla egy cikket vagy egy könyvet, aztán pedig túravezetőként megmutatni a jó helyeket jó embereknek.
Másfélmillió lépés Monával, avagy ő az, aki gyerekkorában már a legendás Rockenbauer Pállal túrázott. A Kiskunsági homokról indult, majd miután Szegeden elolvasta a fél világirodalmat, Egerbe költözött a Mátra és a Bükk közé. Amikor nem magyart és angolt tanít gimiseknek az egri Gárdonyiban, akkor akár két gyerekével, férjével és barátaival együtt a hegyeket járja. Kedvencei között vannak a Tátrák-Fátrák-Mátrák, a Himalája, ha pedig választhatna, az Észak-Olasz tavak alpesi-mediterrán vidékén vagy a görög szigeteken mozogna még többet. Ahogy iskolai szünet kezdődik, túrát vezet, de egész évben igen nagy háttérmunkát végez a túraszervezében: angol szakos tanárként profin levelez a costai ricai hostelektől a srí lankai buszos cégeken át bárkivel.
Imi földrajz-testnevelés szakos tanárként dolgozik egy egri iskolában. A természet iránti érdeklődése gyerekkora óta végig kíséri a mindennapjait. Profi fotós: eleinte azért fotózott, hogy az utazásai során megörökítse élményeit, emlékeit. Az évek során azonban rangos nemzetközi és hazai versenyeken is szerepeltek „falon” fotói. Fotós jelzéssel ellátott túráinkon ő ad eligazítást a fényviszonyok rejtelmeibe és segít tudatosan keresni a megörökíthető szépségeket. Imi sok helyen megfordult már Kínától Amerikáig, de azt vallja, nem az a lényeg, hogy mennyi helyen járt, hanem hogy mennyi mindent látott ott. A legszívesebben olyan helyeket keres fel, ahol működő, vagy szunnyadó vulkánok társaságában lehet: rengeteg csoportot kalauzolt már Izlandra, Új-Zélandra, vagy az USA nemzeti parkjaiba is.
Dr. Lakó Judit túravezető
Jutka gyerekkora óta tájfutóként járja a hazai és külföldi erdőket, a sport iránti rajongása a továbbtanulásában is meghatározó volt, csakúgy, mint a kultúra és a minőségi szabadidőeltöltés fontosságának szeretete. Testnevelés-művelődésszervezés szakon végzett, majd némi gyakorlati tapasztalatszerzés után az Eszterházy Károly Egyetemen helyezkedett el, először a Közművelődési Tanszéken dolgozott, később áthívták a Sporttudományi Intézetbe, ahol jelenleg intézetigazgató-helyettes. PhD fokozatát is a sport és kultúra területét érintő témáról írta, jól mutatja ez is a két területhez fűződő szoros kapcsolatát.

Az utazás szeretetét szüleitől kapta örökségül, hiszen a család számos országba látogatott el, egyik legemlékezetesebb közös kalandjuk a 80-as évekbeli háromhetes saját tervezésű görögországi túra volt, amit egy mustársárga Trabanttal jártak végig, számos izgalmas sztorit generálva ezzel.

Azóta a világ sok országában járt (Amerikától Új-Zélandig), mégis kedvenc hazai területe a Bükk, ahol heti rendszerességgel fut, túrázik, és szívesen tölti az éjszakákat az itt található ingyenes éjjeli szálláshelyeken, a Toldi-kunyhóban, vagy éppen a Cserepes-kői barlangszálláson.

Novák Richárd túravezető
Ricsi földrajz-környezetvédelem szakos tanárként környezeti neveléssel hivatásszerűen foglalkozik az állami természetvédelem berkein belül. Heves megye legnagyobb zöld civil NGO-jának alelnöke, imádja a természetet. Nemcsak a Föld, hanem az ég látnivaló is érdeklik, amatőrcsillagászként számos távcsöves csillagászati bemutatót tart szerte az országban. Több évig élt Portugáliában, angolul és portugálul beszél, magyarból középfokúja van csak. Geográfus mesterdiplomája megszerzése előtt dinoszaurusz lábnyomok tanulmányozásával is foglalkozott, szabadidejében túrázik, fotózik és az égbolt csodáit is szereti megörökíteni.
dr. Szabó Zsuzsa túravezető
Zsuzsa a Mátraalján (falu szélén :-)) nőtt fel, jelenleg magyar-történelem szakos tanárként dolgozik Egerben egy gimnáziumban. A hagyományok bűvöletében néprajz szakos diplomát is szerzett, majd gazdaságtörténetből pedig doktori fokozatot (PhD) a Debreceni Egyetemen.

Férjével együtt részesei az egri vár hagyományőrző csapatának, korhű öltözetben élik újra a 16. századi mindennapokat. Évek óta a Határtalanul! program iskolai pályázója, szervezője, több száz fiatalnak mutatta meg Szlovákia, Erdély és Kárpátalja természeti és épített kincseit.

Szabadidős elfoglaltságai között fontos szerephez jut a futás, de ez is szigorúan természetközelben, leginkább az egri Érsekkertben rója a köröket.

Sokfelé járt már, Ázsiától Amerikáig, de a hazai túraútvonalakat is rendszeresen látogatja.

Rúfusz
Rúfusz is több kollégájához hasonlóan mátraalji, egészen pontosan Gyöngyösön született 2018. július 2-án. A túrázást korán kezdte, első túrája háromhónaposan Eger ikonikus hegyére, a Nagy-Egedre vezetett. Végtelen mozgásigényének köszönhetően azóta is naponta járja az Eged alatti szőlőket, meg persze azért, hogy megsétáltassa kétlábú gazdáját, Linit. Rúfusz 2019-ben elvégezte az egri kutyaiskolát, de közben már túrákat vezetett a kéktúrán, a téli Kis-Fátrában (itt „vizslucsku” becenévre hallgatott). A Csámborgó Adventures cégnél 2019 januárja óta dolgozik, tulajdonképpen ő az első túravezető kutya. Az ösvényeken mindig neki kell elöl menni, kiszagol és felderít mindent, ha pedig GPS-trekkert tennénk rá, akkor az nagy valószínűséggel 3-szor annyi kilométert mutatna, mint a többi túrázónál.

Rúfusznak természetesen van útlevele, amit ki is használ. Járt már Ausztriában, Németországban, Franciaországban, aludt liechtensteini szállodában és vezetett már túrát Szerbiában és Svájcban is.

Zsófi az Alpokalja szülötte, meghatározó élmény volt számára nagyszülei határmenti, erdőszéli kis háza Bozsokon, ott vált örök szerelemmé a túrázás, a gombászás és a természet szeretete. A gimnázium biológia tagozatáról egyenes út vezetett Gödöllőre, ahol elvégezte a környezetgazdálkodási-agrármérnök szak természetvédelem és tájökológia szakirányát. Az egyetemi évek alatt kezdett el érdeklődni a környezeti nevelés iránt, lelkes önkéntesként szervezett gyerekprogramokat és táborokat. Ez a szenvedélye azóta is tart, immár saját cégen keresztül valósítja meg ötleteit és szervez táborokat gyerekeknek. Zsófi az erdőben, hegyek között érzi a legjobban magát, legyen szó szervezett túráról vagy sátrazós kalandról, a lényeg az útonlevés. Ha nem túrázik, akkor kenuval hódítja meg a hazai vizeket, gombát gyűjt és komfortosan érzi magát a hazai és európai via ferrátákon is.
Ákos is a Mátra alján, falu közepén, patak partján nőtt fel. Aztán a Debreceni Egyetemen töltött idők alatt döbbent rá, hogy neki hiányoznak a dimbek és a dombok, meg úgy bármiféle szintbeli eltérés. Így aztán elment sátrazni, kiránduni a hazai hegyekbe. Megismerkedett a Magas-Tátrával, ami szerelem volt első mászásra. Majd gondolt egyet, és egy hátizsákkal elindult saját útját keresni az El Caminón. A séta után túravezetői tanfolyamot végzett, szürke hétköznapjait európai utazásokkal, zöld erdőkkel és kéktúrákkal színezte. Szeret egyedül, csoportosan és párban is utazni. Ha lenne szabad fél éve, akkor bringával és vonattal beutazná Európát. Szabadidejében a pszichológia, az élhető, egészséges városok, bringázás és a kraft sörök kötik le a figyelmét, munkaidejében informatikuskodik.
Gábor végzettsége szerint informatika tanár, de pár év gimnáziumi tanítás után pályaelhagyó lett és azóta a versenyszférában dolgozik – vérbeli tanácsadó mindenben. Munkája során a világ sok részére eljutott már Japántól Nyugat-Európa legtöbb országán át egészen Amerikáig, és nagy tapasztalatot szerzett az utazásokban – Németország legnagyobb repterein már otthon érzi magát. Miután több éves németországi tartózkodás után hazatért, elkezdte itthon az aktívabb természetjárást: egy ideig rendszeres teljesítménytúrázó volt a Bakonyban és még most is gyakran találkozhatsz vele hétvégén a „nyúli Havasokban”. 2016 óta rendszeres résztvevője repülős külföldi túráknak is, és nem ijed meg egy kiadós trópusi esőtől vagy egy hátizsákos „fürdéstől” a hideg hegyi patakban…
Császár Zsóka túravezető
Zsóka Székelyföld, azon belül is a Hargita megyei Madéfalva szülöttjeként az erdők, mezők szerelmese. Kalandos úton került Egerbe, ahol természetesen turizmust tanult, amit Lisszabonban és Budapesten továbbfejlesztett.
Az utazások mellett a szülőföldje, a lovaglás, a tánc és maga az élet is a hobbija, a főzés sem áll tőle távol, mindenek mellett a zakuszka és a vinette nagymestere is. Ehhez persze nem könnyű hozzájutni, de elmeséli neked a saját receptjét. Szeret vendégül látni és szereti az embereket, így adott volt, hogy szeretett szülőföldjét, a Csíki havasok világát megismertesse mindenkivel, aki csak az útjába kerül. Évek óta túravezet már csoportokat Zsókaland néven medvelesre, kutyaszánozásra, sajtkészítő műhelybe. A túrázás mellett az utóbbi időben a női energiák és a coaching került tevékenységének fókuszába.
Kájel Árpád túravezető
Árpi 1988-ban látta meg a Tátrát először, akkor jégkorongozóként vett részt egy nemzetközi kupán Poprádon. Itt, ahogy meglátta a téli Tátra csúcsait, eldőlt, hogy nagy a vonzalom a hegyek iránt. Akkor még nyáron nem voltak jégpályák, így volt ideje kiugarni a Tátrába. A sors úgy hozta, hogy egyedül vágott bele a kalandba, de talán így még nagyobb volt az élmény, fejesugrás az ismeretlenbe.
Aztán szépen sorban jöttek a hegyek, kirándulások és a hosszabb kerékpártúrák, a Szlovák Paradicsomtól a Mont Blancig, Velencétől Nordkappig. Mindenevő, jólérzi magát a Nagy-Eged lankáin és a Gerlachfalvi-csúcsra vezető Karcsmar folyósóban, vagy éppen valamelyik gleccseren a magasabb hegyeken. A biciklizés örök szerelem, a túrakerékpározástól a mountabike-ozásig. Sokan azt mondják, GPS van a fejében, nem riad meg attól, ha éjszaka sötétben kell megmászni valamelyik csúcsot vagy megtalálni egy elhagyott kunyhót az erdő közepén. Elmondása szerint ez nem igaz, hiszen Ausztráliában nem működött rendesen a „beépített” GPS, de ez lehet, csak déli égtájnak volt köszönhető. Árpi, amikor nem kirándul, szeret és tud fotózni, hangosítani, neki köszönhetjük az online közvetítéseket is.
Biológia és földrajz szakos tanárként 2018 óta dolgozik és az évek alatt volt szerencséje általános iskolás és gimnazista diákokat is a természet és az élővilág szeretetére buzdítani. Imád gyerekekkel foglalkozni, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tanári pálya mellett több éven keresztül táboroztatott a zánkai Erzsébet Táborokban, ahol számos túrát vezetett kalandozni vágyó csoportok részére. Számára egy életre szóló hivatás a fiatalok természet szeretetére és védelmére való nevelése. 2021-ben a közoktatásba kerülő „Zöld Föld” fenntarthatósági tananyagcsomag fejlesztésében e-learning- és tankönyvszerzőként vett részt. Egyetemi évei alatt kutatást végzett a modern pedagógia módszertani lehetőségeiről. Másik szenvedélye az utazás, imád új helyeket felfedezni, kalandokat átélni és megismerni új embereket, különböző kultúrákat és szokásokat. Az utazásai során különösen sok időt szán az adott hely élővilágának, természeti kincseinek felfedezésével, és persze nem véletlen az sem, hogy a „gaz- és kavicsfotós” név ráragadt. A legnagyobb élményekkel Madeirán, Mallorcán, Portóban és Belgiumban gazdagodott.
Szűcs Tamás túravezető
Amikor éppen nem utazik, külpolitikai újságíróként dolgozik vagy örökségpolitikát tanít Egerben. Még a Kádár-rendszer idején kezdett utazni, és azóta sem hagyta abba – az elmúlt évtizedekben a világörökségi helyszíneket „gyűjti”. Jelenleg Magyarországról ő látogatott el a legtöbb világörökségi helyszínre, szám szerint 725-re (az 1154-ből). Ugye senki sem lepődik meg, hogy a doktori disszertációját is a világörökségi mozgalomból írta?! Szívesen tart hosszabb- rövidebb előadást Európa, még szívesebben a Közel-Kelet vagy Dél-Ázsia történelméről, kultúrájáról, leginkább persze a helyszínen. Állítja, nincs kedvenc országa vagy helyszíne, de az azért elmond valamit az érdeklődéséről, hogy bármikor órákat képes mesélni az indiai könnyűzenéről vagy konyháról.
Kacsó Péter, Csámborgó túravezető
Péter Székelyudvarhely „vik vok” vidékén, a Hargita hegyaljában nevelkedett. A Szegedi Egyetem földrajz szakos hallgatójaként szeretett bele a túrázásba Erdély magaslatait bejárva, majd a Kolozsvári Egyetem történelem szakát is elvégezte, hogy honismereti túráit még színesebbé tegye. Jelenleg földrajz–történelem szakos középiskolai tanárként a diákok százainak vezet túrát Erdély hegységeiben. Dél-Erdély rendszeres idegenvezetője, a „fellegszerű hegyek, hegyszerű fellegek” (Babits), a Fogarasi-havasok, a Hargita, a Nagyhagymás-hegység hazai tájainak szerelmese, de jól érzi magát az Olasz Alpokban vagy éppen Isztambul mecsetjei közt sétálva is.
Emese gyerekkora óta rendszeresen végez gyakorlati természetvédelmi munkát, elsősorban a Bükk és Borsodi-Mezőség madárvilágának megóvása érdekében. Az emberek és a természet szeretete tanári hivatás felé vezette. Biológia-környezettan szakon végzett a Debreceni Egyetemen. Az első munkahelyén az alkalmazott hidrobiológia területén szerzett tapasztalatot. Később az egri Eszterházy Károly Főiskola Környezettudomány Tanszékén tanított. Pedagógusként óvodában, középiskolában is dolgozott, valamint sok éve aktív tagja Magyarország legnagyobb civil szervezetének, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek. A környezeti nevelést és a természet megszerettetését tartja fő küldetésének. Nagy hangsúlyt fektet a természetközeli életre, családjával egy erdőszéli házban él, vezetékes víz nélkül, ahol mindennapjainak szerves részét képezi a természettel való kapcsolat.
Kristóf földrajz és francia szakos tanár, 12 évig tanított egy budapesti kéttannyelvű gimnáziumban. Jelenleg képzésszervezéssel foglalkozik, de amikor csak lehet, szabadul az irodai környezetből, s járja családjával, társaival elsősorban hazánk folyóit, hegyeit és városait. Legnagyobb élményei között szerepelnek a tátrai és erdélyi túrák, valamint a francia és svájci Alpokban tett magashegyi trekkingek. Második korzikai útján, Bonifacio sziklafalainál – a földrajztankönyv iránt a tanév során amúgy kevésbé érdeklődő – diákjait teljesen lenyűgözte a táj vad szépsége: „Tanár úr, hát mi erről tanultunk az órán? Eszméletlen, hogy ez milyen szép!” Kristóf ekkor döbbent rá, hogy érdemes a túra- és idegenvezetéssel komolyabban foglalkozni. Hatalmas motiváció számára megosztani a többiekkel, látni az arcokon azt az örömöt, amelyet a természetes és épített környezet értő megfigyelése, a szépségekre való rácsodálkozás, a terepen való mozgás szabadsága jelent. Elvégzett egy vízitúra-, majd egy idegenvezetői tanfolyamot, vezetett francia csoportokat Magyarországon; többször vitte diákjait, később egyetemistákat és felnőtteket Franciaországba. Nagyon szereti a francia tájat, nyelvet, kultúrát, ezen belül is legfőbb szenvedélye Korzika.
Utassy-Vadász Judit túravezető
Túrázós-utazós, kíváncsi családban nőtt fel Judit, a hétvégi program általában erdei kirándulás vagy országjárás volt, de külföldre is sokszor eljutott. Mivel nagypapája szerencsére nem szeretett repülni, a nagymama a távolabbi célpontokra unokáival utazott. Gyerekkorától kezdve minden megtakarított zsebpénzét utazásra költötte.

Pályaválasztáskor így csak utazós munka jöhetett szóba. A turizmus szak révén jutott el Peruba tanulni és dolgozni, azóta nem tud szabadulni a latin-amerikai térség és a spanyol nyelvű országok bűvköréből. A mindennapokban spanyolt tanít magyaroknak és magyart spanyol nyelvűeknek, látogatóknak mutatja meg Egert vagy az ország más területeit, illetve csoportokat visz külföldre. Az utak során szereti a helyiek szemszögéből látni és láttatni a világukat, belemerítkezni a mindennapi életbe, és elbeszélgetni az ott élőkkel.

Valér egykori francia-történelem szakos középiskolai tanár, képzőművész (graffiti és street art a szakterülete, illetve karikatúra). Nyolc éve költözött a családjával a mesés Skóciába, jelenleg Edinburgh-ban él. Imádja a természetet, de az épített emberi környezetet is, ugyanúgy szívesen csavarog hegytetőkön, mint betonkolosszusok között Glasgowban, mindennek megvan az egyedisége, ő pedig habzsolja a nézelődést. Skóciában vezet túrákat arra fogékony embereknek, természetben és városokban egyaránt. Elég jó a beszélőkéje, a nagy séták alatt történetek tízezrei várják az arra fogékony hallgatóságot!
Gergőt már kiskorában is foglalkoztatta a körülöttünk lévő világ és annak megismerése, az egyetem végéhez érve pedig feladatának tűzte ki a természet felfedezésének és szeretetének népszerűsítését. Az elmúlt években nyaranta számtalan rafting és canyoning túrát vezetett Szlovéniában a Soca folyón és környékén, télen pedig síoktatással foglalkozik Ausztria hegyein. A holtidőkben több száz sikeres céges rendezvényt szervez és koordinál, szabadidejében pedig bejárta hazánkat és a környező országokat evezve, gyalog és kerékpáron egyaránt.