2024. január 5.
Időpont
14 nap
Időtartam

India, ma már a világ legnépesebb országa, nem olyan hely, amit egyetlen úttal ki lehet pipálni. A Himalájától Kanjakumáriig, Goa tengerpartjaitól a Tadzs Mahalig, a Tamil Nadu évezredes hindu templomaitól addig a helyig, ahol Buddha megvilágosodott száz és száz olyan hely van, ahová érdemes elmenni. Most pedig India egyik olyan szegletébe viszünk el, ahová külföldi turista alig-alig jut el – de nem azért, mert ne lenne ott mit látni. Északkelet sokáig zárt terület volt, külön engedély kellett ahhoz, hogy a külföldi odamehessen. Ma ez már nincs így, de ritka madár ott az idegen. És hogy mit fogunk látni? Élő fák gyökereiből növesztett hidakat hegyi folyók felett, a várost, ahol mindig esik az eső – 22-szer annyi csapadékot lát, mint az Alföld – elzárt törzsi közösségeket, évszázados hindu kolostorokat a világ legnagyobb folyami szigetén, számtalan vízimadarat, és talán tigrist is. Ülünk majd elefántháton, nézünk maszkos táncot, barátkozunk majmokkal, és megkóstoljuk a jellegzetes asszámi konyhát. Hogy kinek ajánljuk? Aki még nem volt Indiában, annak azért, mert egyszer el kell menni Indiába. Aki már volt Indiában, annak azért, mert Indiába nem egyszer kell elmenni.

 

Túravezető: Szűcs Tamás – Tervezett maximális létszám: 14 fő+  túravezető

INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Bécs /Kolkatta  repterén
INDULÁS IDEJE 2024. január 5., péntek
AZ ÁR TARTALMAZZA 12 éjszaka szállást hotelekben, magánszállásokon  reggelivel
a szárazföldi közlekedést Kolkatta repterétől oda-vissza
a belföldi repüléseket
sziapia, csúcscsoki
szervezést
magyar nyelvű túravezetést
AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyet (Bécs – Kolkota  – Bécs)
az indiai vízumot
a repülőtéri transzfert, ha nem a csoporttal érkezel vagy indulsz
a belépőket
a további étkezéseket
Utasbiztosítás
Túrakiírás letöltése
0

0. nap – Találkozás Bécsben, repülés Kolkatába

2024. január 5., péntek A túravezető Bécsből indul 9:00-kor a Qatar QR190-es  járatával és 16:25-kor landol Doha repterén. Innen a Qatar QR540-es járatával  18:55-kor indulunk tovább, hogy 6-án hajnali kettőkor  landoljunk CCO Kolkata  repterén.
1

1. nap – Kolkata

2024. január 6., szombat Érkezés Kolkatába hajnali 2-kor. Elfoglaljuk a szállást, majd alszunk egy rövidet. Reggel egy gyors városnézéssel megismerjük az Indiai Császárság egykori fővárosát. A Victoria Emlékműtől és a Márványpalotától kezdve a keresztény székesegyházakon és dzsaina templomon át egészen Teréz anya és Rabindranath Tagore házáig. Délután háromra viszont már megint a reptéren leszünk. 16:10-kor repülünk tovább Bhuvaneshwarba, Orisha állam fővárosába.

2

2. nap – Bhuvaneshwar

2024. január 7., vasárnap Sehol nincs annyi hindu templom, mint Bhuvaneshwarban. Kezdünk a 11. században épült Lingaraja templomban (igen, a neve pontosan azt jelenti, amit gondolnak – a linga = fallosz, a raja = király ), majd a szintén 11. századi Rajarani templomot látogatjuk meg, amelynek falait különös táncoló istennők alakjai borítják. A következő megálló a 10. századi Mukteshvara templom, amely csodás szobrairól híres, majd jön egy sokkal régebbi a Dhauli pagoda, ahol a Kr.e. 3. századból, a híres Asóka királytól származó feliratokat, és India egyik legrégebbi elefántszobrát láthatjuk. Ezután a Khandagiri és Udaygiri barlangokhoz megyünk – ott dzsaina szerzetesek éltek még a Kr.u. 1. században, és készítettek különleges faragásokat.

3

3. nap – Konarak

2024. január 8., hétfő Reggel ellátogatunk Konarakba, ahol megnézzük Surya, a Napisten templomát. A hatalmas templomkomplexum a 13. században épült, és egy 24 kerekű napszekeret mintáz. Központi tere a Natya Mandap, a tánctér, ahol az istenek tánca látható. 1984-ben ez volt India egyik első világörökségi helyszíne. A templom után megnézzük a helyi múzeumot is, majd egy könnyű ebéd után tovább megyünk a Chilika-tóhoz. Ázsia legnagyobb brakkvizes tava igazi természeti csoda. Különösen ilyenkor télen látványos – hiszen több százezer vízimadár telel át a tóban. Hajózunk a tavon, meglátogatjuk a bájos kis szigeteket, majd a madárrezervátumot. A tó partján ér minket a napnyugta, ami különösen látványos a víz felett. Napnyugta után visszatérünk Bhuvaneshwarba.

4

4. nap – Guwahati

2024. január 9., kedd Reggel nagyon korán indulunk 05:55-kor már felszáll velünk a gép, amellyel – Kolkatai átszállással – Guwahatiba repülünk. Asszám fővárosában vár minket helyi partnerünk. Előbb egy rövid városnézést teszünk a városban – a legfőbb látványosság a Kamakhya templom. A vágy istennőjének temploma az egyik legfontosabb hindu zarándokhely az istennők tisztelői számára. Innen egyenesen a Manas Nemzeti Parkba megyünk – ott lesz a szállásunk is, napnyugta előtt még ellátogatunk egy kis faluba, ahol a helyi bodo közösség él. Megismerkedünk a törzsi közösség kultúrájával, zenéjével-tánciaval, és kilátogatunk a teaültetvényeikre.
5

5. nap – Manas Nemzeti Park

2024. január 10., szerda Már megint korán kell kelni. Reggel 6:30-kor már várnak ránk a dzsipek, amelyekkel bemegyünk a nemzeti parkba. A Manas Nemzeti Park a világörökség része, és számos veszélyeztetett fajnak ad otthont. Nem állítjuk, hogy látni fogunk bengáli tigrist (bár elvben lehetséges), de orrszarvút, különféle majmokat, vörös pandát, vadon élő elefántot bizonyosan. Ahogy végeztünk a szafarival beülünk a buszunkba, és egy hosszú útra indulunk Shillongba. Az út hosszú, de közben megállunk a festői Umiam-tó partján, és ha az idő engedi egy rövidet hajózunk is a tavon A következő megálló az Elefánt vízesés – a nevét adó elefánt alakú kő már eltűnt egy földrengésben, de így is igen látványos. Meghalaya állam fővárosa igen különös hely a legtöbb indus számára – ez ugyanis az egyetlen állam az országban, ahol a lakosság többsége keresztény, megnézzük a főváros központi parkját, a Szűz Mária Székesegyházat.

6

6. nap – Cherrapunji

2023. január 11., csütörtök A Don Bosco Központban kezdünk, még Shillongban, ahol megismerjük a környék jellegzetes törzsi kultúráit, majd sétálunk egyet a Lady Hydari parkban. Aztán elindulunk Cherrapunji felé. A város neve mindenkinek ismerős lehet földrajz óráról – arról híres ugyanis, hogy itt esik a legtöbb eső a világon. Évi 12 000 mm csapadékot kap a vidék – ami mintegy 24-szer annyi, mint amit nálunk az Alföldön mérnek. (Esernyőt, esőkabátot, vízálló cipőt mindenki hozzon ide magával – kicsi az esély arra, hogy esőmentes napon érkezünk. ) Előbb egy kilátópontról tekintjük meg a várost és környékét, majd végiglátogatunk két látványos vízesést a Nohkalikai-t, és a Nohsngithiang-ot, átnézünk Bangladesbe, és az Eco Parktól lesétálunk az Umkar hídig. Ez egyike az élő gyökérkéből készülő hidaknak. A kis folyók két oldalán álló fák gyökereit úgy irányítják, hogy azok egymásba kapaszkodjanak, és hidat képezzenek. Az Umkar híd azért érdekes, mert néhány éve elvitte egy áradás, és most épül újjá – így ezen nem is mehetünk át, csak a mellette álló kőhídon. Cherrapunjiban magászálláson alszunk.

7

7. nap – Mawlynnong

2024. január 12., péntek Cherrapunjiból reggel elindulunk Mawlynnongba. A bangladesi határnál elhelyezkedő települést „Ázsia legtisztább falujának” választották – ami azért Indiában jelent valamit. Természetesen itt is van vízesés és egy szép kis műemlék templom, amit walesi szerzetesek építettek még a múlt század elején. Innen aztán elmegyünk a következő élő hídhoz – ami a Riwa folyón ível át. Ez már több, mit 300 éves, és biztonsággal végig is lehet rajta sétálni. Ezután a világ talán legtisztább folyóját vesszük célba – a Dawk átlátszó türkízkék vízéről híres, majd természetesen csónakázunk egyet. Estére érünk vissza Shillonba.
8

8. nap – Jorhat

2024. január 13., szombat Elég korán kell kelnünk, mert délelőtt 10:20-kor már felszáll a gépünk Guwahati repülőteréről. Az út csak 50 perc, és már Jorhatban is vagyunk. Megnézünk egy helyi szentélyt – amely a törzsi vallásokhoz tartozik – ahol a világ legrégebb óta folyamatosan égő olajlámpását őrzik, majd, ha időnk engedi egy majomrezervátumot is. – Majd kimegyünk a kompkikötőbe, és egy jó másfél órás kompúttal elérünk a Brahmaputrán a világ legnagyobb folyami szigetére. Már jócskán délután lesz, mire odaérünk, a sok utazás után egy kis pihenés vár ránk, gyönyörű környezetben, békésen készülünk a következő napokra, és végigkóstoljuk északkelet csodás ételeit.
9

9. nap – Majuli

2024. január 14., vasárnap Egész nap Majuli szigetét jártjuk. A szigeten 17 satra – hindu kolostor – van, mindegyik több száz éves. Mindet azért nem járjuk végig, de a három-négy legérdekesebbet mindenképp, megismerjük az ott élő szádhuk életét, kicsit megismerkedünk a vaisnava hinduizmussal. A Kamalabari Satrában, a legidősebb kolostorban megnézzük a kis novíciusok reggeli imáját. A Garmur Satrában kis múzeum is van, ahol számos középkori műtárgyat csodálhatunk meg. A Samaguri Satrában megismerkedünk a maszkkészítés titkaival, és – ha sikerül – megnézzük a szerzetesek táncbemutatóját is. Ezután a sziget kis törzsi falvai közül járunk be néhányat.   Salmarában megismerkedünk a helyi fazekasok művészetével, akik fazekaskorong nélkül képesek tökéletes gömb alakú edényeket készíteni, Misingben pedig nem csak a cölöpökön álló házakat látogatjuk meg, de megnézzük, hogyan készülnek a színes törzsi ruhák is. Közben megnézzük a sziget madárvilágát, naplementekor pedig kiülünk a Brahmaputra partájra, és végignézzük ahogy a Nap a hatalmas folyóba hullik.
10

10. nap – Sibsagar

2024. január 15., hétfő Reggel ismét kompra szállunk, és visszatérünk a partra. Ott pedig lemegyünk Sibsagarba (Síva óceánjába), a középkori – koraújkori Ahom királyság fővárosába. Az Ahom Múzuemban sok mindent megtanulhatunk a térség történelméből, kultúrájából. A városban több mesterséges tavat alakítottak ki, ezek partján állnak a királyság legfontosabb templomai. Közük a Sívadol India legmagasabb Síva temploma, ahová ezért számos hindu zarándok érkezik minden évben. Meglátogatjuk az „Asszámi piramisnak” nevezett Charadeo Maidamot, az Ahom királyok hatalmas temetkezőhelyét, és a királyok palotáit – a Rang Ghart- a Kareng Ghart és a város mellett jellegzetes sárga kőből épült Gurgaon palotát is. Késő délután továbbindulunk, és estére már a Kaziranga Nemzeti Parkban éjszakázunk.
11

11. nap – Kaziranga Nemzeti Park

2024. január 16., kedd Az egész napot a Kaziranga Nemzeti Parkban – India talán állatokban leggazdagabb élőhelyén töltjük. A világörökség részét képező nemzeti parkban már reggeli előtt elindulunk, és elefántháton járjuk be a park egy részét. Majd reggeli után terepjáróval folytatjuk a szafarit. Ebéd után ellátogatunk park területén taláható orchidea parkba – amely a térség különleges virágait mutatja be, végül egy teaültetvényen zárjuk a napot.
12

12. nap – Guwahati-Kolkata

2024. január 17., szerda Reggel még egyet szafarizunk a nemzeti parkban, majd elindulunk vissza Guwahatiba. Az út legalább öt óra, így kora délután érkezünk meg. Az érkezéstől függően maradhat még néhány óránk, hogy megvegyünk az utolsó ajándéktárgyakat, majd kimegyünk a reptérre. Este indulunk vissza Kolkatába.

13

13. nap – Hazaindulás

2024. január 18., csütörtök Kolkatából  hajnali 3:35-kor indulunk a Qatar QR 541-es járatával Dohába, érkezés 6:45-kor, majd  indulunk 9:00-kor a Qatar QR183-as járatával, érkezés Bécsbe 13:05-kor.

Jelentkezés menete:

  1. Foglald le az utat a túraleírás melletti oszlopban található Foglald le most! gombra kattintva.
  2. A Csámborgó visszaigazoló e-mailjében található számlaszámra utalj át a jelentkezésnél
    716.- eurót
  3. Velünk konzultálva vedd meg a nemzetközi repjegyet a Bécs – Kolkatta – Bécs  útvonalon.
  4. A Csámborgó visszaigazoló e-mailjében található számlaszámra utald el a maradék 1074.- eurót 2023. november 3-ig. Kártyás fizetés a honlapunkon kersztül nem lehetséges!

Figyelem! Biztosítás kötelező!

A részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. A Csámborgó partnereként az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig, ha IDE KATTINTASZ.