Mediterráneum

Aphrodité nyomában Nyugat-Cipruson

A szerelem és szépség istennője Aphrodité volt. Neve születésére utal, ugyanis az „aphrosz” szónak görögül „hab” a jelentése, illetve ógörögül Aphrodité (Ἀφροδίτη) fordítása az, hogy: „a habokból kiemelkedő”. A görög mitológia szerint Ciprus szigetén, Paphosztól délre, Petra tu Rumiunál lépett partra, amit máig Aphrodité sziklájának neveznek. Egyhetes nyugat-ciprusi mediterrán utunkon mindent megnézünk, ami az istennőhöz köthető: sétálunk tengerparti sziklákon, de túrázunk is a ciprusi hegyekben, felmegyünk az itteni Olymposzra (Ólimbosz, 1952 m!), majd romokat nézünk Paphosz városában és még kis kanyonozás is lesz. Covid-helyzet: figyelem, 2021. 06. 24-től Ciprus beutazás szempontjából Magyarországot zöld kategóriába sorolta, ezért Magyarország állampolgárai korlátozás (teszt, karantén) nélkül léphetnek be Ciprusra. Ciprus minden Magyarországon használatos vakcinát elfogad. Az utazás megkezdése előtti 48 órán belül a CyprusFlightPass oldalon történő regisztráció továbbra is kötelező. A turistáknak a regisztráció után kapott visszaigazolást kinyomtatva vagy mobiltelefonra feltöltve maguknál kell tartaniuk ciprusi tartózkodásuk alatt, ez jogosítja fel őket a bizonyos zsúfolt, beltéri helyeken (pl. vendéglátóipari egységek belső terei, bevásárlóközpontok stb.) való tartózkodásra. Túravezető:  Barna Béla Tervezett maximális létszám: 12 fő + 1 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Páfosz reptere INDULÁS IDEJE 2021. szeptember 18., szombat AZ ÁR TARTALMAZZA 7 éjszaka szállás Páfoszban, városi hotelben 7 svédasztalos reggeli a szárazföldi közlekedést repterétől reptérig (kivéve a 6. és 7. nap fakultatív kirándulásait) egy
2021. szeptember 18.
8 nap

Türkiz-túra a Lükia-úton a Mikulás szülőföldjére

Hogy hol született a Mikulás? A világ egyik legszebb helyén, Lükiában, Patara városában és itt élt Myrában. Ma ez Törökország legszebb Türkiz-partnak is nevezett területén van: a tenger türkiz, de fantasztikus 2-3000 méteres hegyek (Lükiai-Toros) emelkednek, a parton pedig a világ egyig legszebb gyalogos túraösvénye vezet végig. Belekóstolunk ebbe az ösvénybe, ókori görög, perzsa és római romvárosokat nézünk meg, hajózunk kicsit Kekovába tengerbe süllyedt várost nézni és meseszép kanyonban vízben gázolva kanyontúrázunk is, miután megnéztük Szent Miklós szülőhelyét és a várost, ahol püspök volt. Túravezető: Császár Zsóka A túra maximális létszáma 16 fő (a túra GARANTÁLT INDULÁSÚ, a túravezetőnek megvan a repjegye a részletes programban írt járatokra!) Fotó: Barna Béla,  Türkei Tourismus CH @TurkeiTourismus INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Budapest Ferihegy (BUD) - DLM Dalaman (Törökország) INDULÁS IDEJE 2022. május 7., szombat AZ ÁR TARTALMAZZA 5 éjszaka szállás 2-3 ágyas hotelszobákban 5 reggeli a szárazföldi közlekedést reptértől reptérig szervezést és magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a nemzetközi és török belföldi repülőjegyet (ennek összára kb. 70-80000.- forint) a hajózást az elsüllyedt városhoz és Szent Miklós szigetére - kb. 40 €/fő a további étkezéseket és a belépőjegyeket egyágyas felár: 42.000.- HUF Utasbiztosítás
2022. május 7.
6 nap

Odüsszeusz nyomában: Ithaka, Kefalonia és Lefkáda

A görögországi idilli Ithaka (Ιθάκη) szigetére hajózunk először a Jón-tengerben Odüsszeusz nyomában, onnan át a meseszép Kefalóniára (Κεφαλονιά), ahol kirándulunk és csónakázunk is meseszép barlangban, és persze gyönyörű strandokon is fürdünk, így a világhírű Mirtosz-öbölben is. Innen szintén továbbhajózunk Lefkáda szigetére, ahol szintén átadjuk magunkat a görög életérzésnek, fürdünk a tengerben, sziklákhoz és világítótoronyhoz kirándulunk, kávézunk, gyroszozunk. Akkor is velünk tarthatsz, ha csak nyaralni szeretnél, vagy csak néhány kirándulásra eljönni. Figyelem! Utazásunk árát 370 ft (HUF) / 1 euro árfolyamig tudjuk tartani. Ha az euro (EUR) ára az utazás indulását megelőző 30. napon ezt túllépi, árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el. Túravezető: Császár Zsóka és Barna Béla - Tervezett maximális létszám: 14 fő +  túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Preveza reptere INDULÁS IDEJE 2022. szeptember 16., péntek 10.10-kor BUD Ferihegyről AZ ÁR TARTALMAZZA 7 éjszaka szállás 2-3 személyes stúdiókban, apartmanokban a kisbuszos-autós utazást Preveza repterétől Preveza repteréig, kb. 4-500 kilométernyi utazás egy sziapia ouzo az út elején szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest – Preveza – Budapest viszonylatban belépőket és a kompjegyek árát étkezést egyágyas felár erre az útra: 83000.- forint Utasbiztosítás
2022. szeptember 16.
8 nap

Montenegro: a Durmitortól a Kotori-öbölig

Szóval: Crna Gora vagy Montenegro mindkét neve Fekete hegy-et jelent, s valóban: a kicsiny, mindössze 13812 km² területű köztársaság a Dinári-hegység 2000 m fölé tornyosuló vad, karsztos hegyvidékén terül el; legmagasabb pontja a Durmitorban 2522 méter. Itt túrázunk 3 napot, majd három napra lemegyünk a 293 km hosszú montenegrói tengerpartra, azon belül is az Adriai-tenger egyik legszebb részére, a Kotori-öböl környékére. Ahol középkori UNESCO világörökség városkák macskaköves utcáin is sétálhatunk, olykor túrák után pedig a tengerben csobbanunk. Csapatunk a Wizzair repülőjáratnak köszönhetően mindössze másfél órás repüléssel éri el Montenegrót, országon belül pedig egy kényelmes privát busz lesz a miénk egy hétig. Figyelem! Utazásunk árát 390 ft (HUF) / 1 euro árfolyamig tudjuk tartani. Ha az euro (EUR) ára az utazás indulását megelőző 30. napon ezt túllépi, árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el. Túravezető:  Barna Béla - Tervezett maximális létszám: 14 fő +  túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Podgorica (TGD) reptere INDULÁS IDEJE 2022. szeptember 27., kedd 08.05-kor BUD Ferihegyről AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállás 2-3 személyes apartmanokban 4 reggeli és vacsora a hegyekben 3 éjszaka szállás a tengerparton a privát kisbuszos utazást Podgorica repterétől repteréig egy sziapia konyak az út elején szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest –
2022. szeptember 27.
8 nap

Vad Albánia – kalandozás hegyekben és városokban

Hegyek és tengerek, régi történetek – mint ahogy a slágerben van, fantasztikus albán hegyekben töltünk pár túranapot, majd UNESCO világörökség városokat járunk be, ókori romokkal fűszerezve. Gyönyörű kétezres hegyekben a hegygerincekről kitáruló fenségesen szép panorámás helyeken látványtúrázunk, a vad hegyekből leereszkedve élvezzük az albán táj harmonikus szépségét, az UNESCO világörökség Berat városának nyüzsgő mesés keleti hangulatát, s megnézzük a görög Apollóniát is. Túravezető: Császár Zsóka és Marosfalvi Zsófia Maximális létszám 16 fő! INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Tirana repülőtere INDULÁS IDEJE 2023. július 15., szombat AZ ÁR TARTALMAZZA az összes közlekedést repterétől reptérig kényelmes 14 személyes busszal 7 éjszaka szállás 7 reggeli 3 vacsora a hegyekben sziapia albán konyak és csúcscsoki szervezést és magyar nyelvű túravezetést helyi asszisztencia AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegy árát egyéb belépőjegyeket az étkezést Utasbiztosítás
2023. július 15.
8 nap

Görög romok a török riviérán

Ókori világcsodák görög romokkal és a török égei-tengeri riviéra gyönyörűségével fűszerezve – ha fél mondatban kellene jellemezni utunkat így tennénk. A hat nap alatt bejárjuk a török tengerpart mai legmenőbb és legfényesebb üdülőhelyeit négy napot Kusadasiban és kettőt Bodrumban alszunk. Itt nyaralnak a Fatmagül török sztárjai, de Beyonce, Tom Hanks, Nicole Kidman és Sting is nyaralt a bodrumi égei riviérán. Ugyanakkor az ókori görög kultúra legragyogóbb időszakát idéző összes helyet felkeressük a kis-ázsiai partokon: Bodrumot, az ókori Halikarnasszoszt, itt született Hérodotosz, de megyünk Milétoszba, felkeresünk gyönyörű hellenisztikus romokat, Apolló-szentélyeket és színházakat, s mindezt áprilisban, balzsamos tavaszi időjárásban. Ez az utunk kevésbé túrás, tengerparti kis városokra és szépséges romokra koncentrálunk.   Túravezető:  Barna Béla Tervezett maximális létszám: 12 fő + 1 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Bodrum reptere INDULÁS IDEJE 2023. április 12., szerda AZ ÁR TARTALMAZZA 6 éjszaka szállás: 4 éj Kuşadasıban 2 éj Bodrumban a közlekedést Bodrum repterétől reptérig (ha a csoporttal utazol) a milétoszi, didimai és priénéi romváros belépőjét szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest – Bodrum – Budapest viszonylatban egyágyas felár: 205.- EUR Fakultatív kirándulás Pamukkaléba és Aphrodisziászba és az egyéb belépőket étkezést Utasbiztosítás
2023. április 12.
7 nap

Túrázás és nyaralás Korzikán

A legelső dolog, amely Korzikán szembetűnik, az a tenger és a hegyek, a buja növényzet, a kristálytiszta víz, a vad sziklák, a természet ezer színének fennséges harmóniája. A két magyar megyényi sziget tájainak formagazdagsága elképesztő: több mint negyven 2000 m feletti csúcsával, homokos és sziklás tengerpartjaival, azúrkék öbleivel, erődítményszerű városkáival legyűgözi a látógatót. A magas hegyeknek és a válozatos földtani felépítésének köszönhetően a sziget természetes víztoronyként működik; víz a nyári szárazságban is mindenütt fakad és éltet, zuhatagként vagy hegyi patakként zúdul alá. Kevés az a hely Európában, ahol az utazó akár ugyanazon a napon túrázhat kétezres csúcsok között, megmártózhat a szikamedencék jéghideg vízében, hogy aztán a mediterrán homokban elnyúlva vagy sziklák között a tengerben úszkálva pihenje ki a nap fáradalmait. Nos, mi mindezt megtesszük, sőt ellátogatunk történelmi városokba, hajókirándulást teszünk Bonifacio sziklafalainál és behajózunk egy tengeri barlangba is. Túrabakancs és fürdőruha minden napra alapfelszerelés!    Túravezető: Szende Kristóf - Tervezett maximális létszám: 16 fő+ túravezető Az oldalon szereplő képeket Szende Kristóf és Herpai Imre készítette A túra minimum 10 fő jelentkezésével indul. INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Budapest INDULÁS IDEJE 2023. június 18. AZ ÁR TARTALMAZZA 7 éjszaka szállást (2 és 4 ágyas tengerparti apartman kőházaiban) a közlekedést Budapest - Korzika - Budapest, valamint a helyi utazásokat kompköltséget Livorno-Bastia- Livorno útvonalon
2023.június 18.
10 nap

A boldog füge világa, Ciprus

Ciprus a helyszíne az utóbbi év legszebben megírt regényének, Elif Shafak Az eltűnt fák szigete című könyvének. A boldog füge nyomába eredünk egyhetes ciprusi mediterrán utunkon, bejárjuk a sziget keleti részét és átmegyünk kétszer a török részre is. Megnézzük Salamis romjait, de a világ legnagyobb szellemvárosát is, és végigstrandoljuk a sziget szépséges öbleit. A szerelem és szépség istennője Aphrodité a görög mitológia szerint Ciprus szigetén, Petra tu Rumiunál lépett partra, amit máig Aphrodité sziklájának neveznek, ezt is megnézzük és természetesen itt is strandolunk.   Túravezető:  Barna Béla Tervezett maximális létszám: 14 fő + 1 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Lárnaka reptere INDULÁS IDEJE 2023. szeptember 21., csütörtök AZ ÁR TARTALMAZZA 7 éjszaka szállás tengerparthoz közeli, belvárosi aparthotel kétágyas szobáiban kisbuszbérlés, török-ciprusi autó-biztosítás a szárazföldi közlekedést repterétől reptérig (kivéve a 5. és 6. nap fakultatív kirándulásait) a török-ciprusi belépők (Salamis és Szent Barnabás) egy sziapia ouzo az út elején szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest – Lárnaka – Budapest viszonylatban a 6. és 7. nap fakultatív kirándulásait a belépőket étkezést Utasbiztosítás
2023. szeptember 21.
8 nap

This is Sparta! – Marathontól Olimpiáig körutazás a Peloponnészoszon

Marathon, Korinthosz, Spárta, Taigetosz, Olimpia – csupa klasszikus és ismert görög földrajzi név, amihez még az általános iskolai történelem is elég, hogy emlékezzünk. Ezen az egyhetes körúton a Peloponnészosz (Πελοπόννησος) szépséges tájain közel 1400 kilométert teszünk meg Athén repterétől kiindulva, hogy bejárjuk a marathoni csatamezőt, az olimpiai játékok szülőföldjét, a Korinthoszi-csatornát vagy megnézzük, hogy hol tették ki az életképtelennek ítélt újszülötteket a Taügetosz szikláira, vagy hogy felidézzük a filmbeli jelentet: This is Sparta! Mindemellett eldugott Zeusz háta mögötti helyekre is kirándulunk, így például fogaskerekűvel megyünk fel a görög hegyekbe. És többször megállunk strandolni is, szeptemberi utunkon a tenger a legkellemesebb hőmérsékletű.   Túravezető:  Barna Béla és Császár Zsóka Tervezett maximális létszám: 12 fő + 2 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Athén reptere INDULÁS IDEJE 2023. szeptember 12., kedd AZ ÁR TARTALMAZZA 7 éjszaka szállás tengerparthoz közeli, belvárosi aparthotel kétágyas szobáiban (1 éj Maraton, 2 éj Patrasz 4 éj Kalamata) kisbuszbérlés a szárazföldi közlekedést repterétől reptérig (kivéve a 6. nap fakultatív kirándulását) az olimpiai belépőt egy sziapia ouzo az út elején szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest – Athén – Budapest viszonylatban a 6. nap fakultatív kirándulását a belépőket étkezést Utasbiztosítás
2023. szeptember 12.
8 nap

Türkiz-túra a Lükia-úton a Mikulás szülőföldjére

Hogy hol született a Mikulás? A világ egyik legszebb helyén, Lükiában, Patara városában és itt élt Myrában. Ma ez Törökország legszebb Türkiz-partnak is nevezett területén van: a tenger türkiz, de fantasztikus 2-3000 méteres hegyek (Lükiai-Toros) emelkednek, a parton pedig a világ egyig legszebb gyalogos túraösvénye vezet végig. Belekóstolunk ebbe az ösvénybe, ókori görög, perzsa és római romvárosokat nézünk meg, hajózunk kicsit Kekovába tengerbe süllyedt várost nézni és meseszép kanyonban vízben gázolva kanyontúrázunk is, miután megnéztük Szent Miklós szülőhelyét és a várost, ahol püspök volt. Túravezető: Császár Zsóka A túra maximális létszáma 14 fő  Fotó:  Császár Zsóka, Barna Béci, Türkei Tourismus CH @TurkeiTourismus INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Budapest Ferihegy (BUD) - DLM Dalaman (Törökország) INDULÁS IDEJE 2024. május 17., péntek AZ ÁR TARTALMAZZA 5 éjszaka szállás 2-3 ágyas hotelszobákban 5 reggeli a szárazföldi közlekedést reptértől reptérig szervezést és magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a nemzetközi és török belföldi repülőjegyet (ennek összára kb. 70-80000.- forint) a hajózást az elsüllyedt városhoz és Szent Miklós szigetére - kb. 40 €/fő a további étkezéseket és a belépőjegyeket egyágyas felár: 155.- EUR Utasbiztosítás
2024. május 17.
6 nap

Szép Helené (Ἑλένη) nyomában Trója vidékén

A világ legszebb nőjét, Helenét (ógörögül Ἑλένη), azaz Szép Helénát a világ legszebb férfija, Parisz, visszaélve Menelaosz vendégszeretetével elrabolja férjétől és Trójába viszi, s tulajdonképpen ezért tör ki a trójai háború. Erre a vidékre, az Égei-tengerre néző Trója vidékére utazunk Szép Helené nyomában. Utunk fő célja a kis-ázsiai görög emlékek (Trója, Asszosz, az Ida-hegy, Tenedosz, Hellészpontosz, Dardanellák, Pergamon) bejárása az UNESCO világörökségtől a macskaköves Bozcaada szigetéig, de természetesen a török látnivalók (Gallipoli, Çanakkale, Isztambul) és a magyar örökségek (Rákóczi Múzeum Rodostóban) sem maradhatnak ki. A görög romok mellett hódolunk az Égei-tenger látványának is, és persze többször fürdünk is a selymes szeptemberi tengerben. Mivel Isztambulba repülünk, utunk megkoronázásaként Isztambul látnivalóival is eltöltünk egy napot, mielőtt hazarepülünk.   Túravezető:  Császár Zsóka - Szitta Emese - Barna BélaTervezett maximális létszám: 12 fő + 2 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Isztambul (IST) reptere INDULÁS IDEJE 2024. szeptember 3., kedd AZ ÁR TARTALMAZZA 7 éjszaka szállás hotelek kétágyas szobáiban (1 éj Rodostó, 1 éj Pergamon, 1 éj Isztambul és  4 éj Trója mellett négycsillagos szállóban) 4 vacsora a tengerparti hotelben és 7 reggeli autó- vagy kisbuszbérlés 1200 kilométernyi szárazföldi közlekedést repterétől reptérig (kivéve a 4. nap fakultatív kirándulását) a trójai, asszoszi és pergamoni belépőt egy sziapia rakit (ouzo) az út elején, csúcscsoki szervezést magyar nyelvű
2024. szeptember 3.
8 nap