Kárpát-medence

Az év kerékpárútján Tatabányától Komáromig

Tatabányáról Komáromig 45 kilométer tekerünk az Által-ér völgyében és a Duna mentén. Utunk rögtön a 2020-as év legszebb bringaútjának választott Által-ér völgyi kerékpárúttal kezdődik, majd egy Öregvárral és egy Öreg-tóval folytatódik, aztán jön a nap sokadik fénypontja a Tatai Fényes tanösvény. Dunaalmáson megtekintünk két kénes forrást, majd bevesszük Komárom városának erődrendszerét.  A túra max. létszáma: 12 fő Túravezető: Telek Ákos A túra képeit Hollósi Hajnalka, illetve az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ készítette. INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Tatabánya/ Komárom INDULÁS IDEJE 2021. május 22-én., szombaton AZ ÁR TARTALMAZZA kiscsokit a szervezést és a magyar nyelvű brringás túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre Fényes tanösvény belépő: 1300 HUF Utasbiztosítás
2021. május 22.
1 nap

Karancs-kaland sörkóstolóval

Salgótarján környékének természeti szépségeit fedezzük fel ezen a hétvégén, járunk két országban, meghódítani két várat, megmásszuk a palóc Olümposzt, utánajárunk miért macska a macskakő, bányatóval szelfizünk és bányákban barangolunk. A kalandozásokra egy sörkóstolóval gyűjtünk energiát. A túra max. létszáma: 12 fő Túravezető: Telek Ákos A túra képeit Telek Ákos készítette. INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Salgótarján INDULÁS IDEJE 2021. június 25-én, péntek délután AZ ÁR TARTALMAZZA a péntek esti sörkóstoló árát két éjszaka szállást vendégházban 2-3 ágyas szobákban csúcscsokit a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre ellátást Utasbiztosítás
2021. június 25.
3 nap
Early Bird!

A Bükk első via ferratáján

Egynapos kaland a Bükk hegység első via ferratáján! Felsőtárkányban, a szépséges Tárkányi-tó közelében, a Szikla-forrással szemben 2021 nyarán épült ki a BALANCE TRAINING & OUTDOOR szervezésében a tarkanyferrata, melyen izgalmas traverzek, fel- és lemászások, valamint egy 23 m hosszú függőhíd teszik felejthetetlenné az itteni élményedet. A ferrata előtt vagy után pedig Árpival, akinél jobban kevesen ismerik a Bükköt, tesztek egy kb 40-50 km-es bringatúrát.    Via ferrata és bringázás szeptember első hétvégéjén a mágikus Bükkben.  A túra max. létszáma: 12 fő Túravezető: Kájel Árpád, aki egyben a Csámborgótúrák és a tarkanyferrata.hu túravezetője is INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Felsőtárkány, Tó-part INDULÁS IDEJE 2021. szeptember 4., szombat AZ ÁR TARTALMAZZA a francia Petzl cég által gyártott professzionális eszközök bérlését (kantár, beülő, sisak és via ferrata kesztyű) csúcscsokit képzett via ferrata túravezető segítségét és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre az eetleges kerékpárbérlést Utasbiztosítás
2021. szeptember 4.
1 nap

Via ferrata és biciklizés a Bükkben

Egynapos kaland a Bükk hegység első via ferratáján! Felsőtárkányban, a szépséges Tárkányi-tó közelében, a Szikla-forrással szemben 2021 nyarán épült ki a BALANCE TRAINING & OUTDOOR szervezésében a tarkanyferrata, melyen izgalmas traverzek, fel- és lemászások, valamint egy 23 m hosszú függőhíd teszik felejthetetlenné az itteni élményedet. A ferrata előtt vagy után pedig Árpival, akinél jobban kevesen ismerik a Bükköt, tesztek egy kb 40 km-es bringatúrát.    Via ferrata és bringázás október harmadik szombatján a mágikus Bükkben.  A túra max. létszáma: 12 fő Túravezető: Kájel Árpád, aki egyben a Csámborgótúrák és a tarkanyferrata.hu túravezetője is INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Felsőtárkány, Tó-part INDULÁS IDEJE 2021. október 16., szombat, találkozó 9.00-kor AZ ÁR TARTALMAZZA a francia Petzl cég által gyártott professzionális eszközök bérlését (kantár, beülő, sisak és via ferrata kesztyű) csúcscsokit képzett via ferrata túravezető segítségét és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre az eetleges kerékpárbérlést Utasbiztosítás
2021. október 16.
1 nap

Budai barangoló kéktúra

Egynapos kéktúra, Budapesthez, Budához nagyon közel. Üröm mellől, a Rozália téglagyártól  indulunk és a Hűvösvölgyben landolunk, ismét kényelmesen csak 14 kilométert gyalogolva a kéken, felmenve a Hármashatár-hegyre. Novemberi szombat a kéktúra jegyében, 3 pecsét megszerzése, 14 kilométer egy nap alatti gyaloglással.   A túra max. létszáma: 18 fő Túravezető: Barna Béla INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Rozália téglagyár - Hűvösvölgy INDULÁS IDEJE 2021. november 6-án, szombat reggel találkozunk a Rozáliánál AZ ÁR TARTALMAZZA csúcscsokit, túramagvakat a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre (telekocsikkal próbáljuk megoldani) Utasbiztosítás
2021. november 6.
1 nap

Leányfalu – Vörös-kő – Tahi

Csodálhatjuk az őszi színekben pompázó tájat és az elénk táruló Dunát a Szentendrei-szigettel és a túlparton magasodó Börzsöny és Cserhát vonulataival. A túrát a Kis-Bükk-tető felé kitérve Tahin fejezzük be. A túra során a helytörténet mellett a gombák világával is megismerkedtet benneteket Zsófi, a túravezető.  A túra max. létszáma: 12 fő Túravezető: Marosfalvi Zsófi  INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Leányfalu INDULÁS IDEJE 2021. október 30., szombat AZ ÁR TARTALMAZZA csúcscsokit a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre Utasbiztosítás
2021. október 30.
1 nap

Dobogókői kéktúra alvással a Báró Eötvös Loránd Menedékházban

Újra kinyitott a hangulatos Báró Eötvös Loránd Menedékház Dobogókőn. Ehhez igazítottuk az itteni kéktúránkat: szombaton reggel indulunk Pilisszentlászlóról, felgyalogolunk Dobogókőre, ott töltjük az éjszakát a menedékházban, majd egy jó kis téli reggeli után vasárnap Pilisszentkereszten át legyalogolunk a Rozália tégagyárhoz.  Pecsételőfüzetedet ne hagyd otthon. A két nap alatt egyébként 6 kéktúra-pecsétet szerzünk be. A túra létszáma: 16 fő. Túravezető: Barna Béla INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Pilisszentlászló, Rozália-téglagyár INDULÁS IDEJE 2021. december 11., szombat találkozó e-mailben elküldött helyen AZ ÁR TARTALMAZZA 1 éjszaka szállást a Báró Eötvös Loránd Menedékházban 2-3 ágyas szobában, Dobogókőn 1 jó reggelit sziapia (welcome-drink) és csúcscsoki a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre Utasbiztosítás
2021. december 11.
2 nap

Havas téli móka Erdélyben

Forró dézsafürdő és kutyaszánozás, égig érő havas fenyők között sétálunk a havas Hargitára, a Keleti-Kárpátok ikonikus szép hegyére és ellátogatunk a Gyimesekbe is.  Szalmazsákon csúszkálunk, igazi téli móka Erdélyben és mindehhez egy helyi születésű túravezető - gyere és fedezd fel a havas Csíkországot, Székelyföld keleti végeit: a Csamborgo Adventures számára a túrát a Zsókaland dolgozta ki. Túravezető: Császár Zsóka A túra maximális létszáma 16 fő (minimum 5 fő jelentkezése esetén indul) INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Budapest/Eger INDULÁS IDEJE 2022. február 9., szerda AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállás panzióban 4 bőséges reggeli, kávéval 4 vacsorát sziapia, forraltbor és csúcscsoki szervezést és magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást (telekocsikat szeretnénk szervezni) az esetleges sütögetést, kutyaszánozást és szekerezést egyéb belépőjegyeket Utasbiztosítás
2022. február 9.
5 nap

Hétvége az év turistaházában – Szelcepuszta

2021-ben is szoros versenyben dőlt el, hogy mely építmény kapja az Év Turistaháza kitüntető címet. Az Aktív Magyarország szavazásán a Szelcepuszta turistaszálló kapta a legtöbb voksot. A Csámborgó Adventures amúgy is tervezett még Aggtelek környékére menni, február utolsó hétvégéjére sikerült megcsípnünk az egész házat. Szóval ebben a fantasztikus környezetben töltünk el két éjszakát, s innen kiindulva két kéktúra szakaszt is bejárunk, érintve a Martonyi kolostorromot.  #slow #green #local  Diákkedvezmény: iskolásoknak, gimnazistáknak és egyetemistáknak 10% kedvezménnyel: 30600.- forint. Pecsételőfüzetedet ne hagyd otthon. A túra létszáma: 22 fő. Túravezető: Asszonyi Evelin és Barna Béla INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Szelcepuszta INDULÁS IDEJE 2022. február 25., péntek találkozó e-mailben elküldött helyen AZ ÁR TARTALMAZZA 2 éjszaka szállást az év turistaházában (4-6-8 ágyas szobákban) érkezéskor egy pohár (2 dl) vörösbor az Almagyar Érseki Szőlőbirtokról 1 vacsorát (Lini és Zsuzsa főzi) csúcscsoki a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre Utasbiztosítás
2022. február 25.
3 nap

Hóvirág kaland a Bükk-fennsíkon

Egynapos túrára invitál Benneteket a Csámborgó Adventures, a kirándulás egyik fő attrakciója a Bükk-fennsíkon egyszerre virító hóvirág, csillagvirág, kankalin és ibolyamező megtekintése. A túra során bejárjuk a fennsík ikonikus helyeit, a Nagy-mezőt, kalandozunk a Zsidó-rét töbreiben, megnézzük az Őserdőt, gyönyörködünk a Tar-kőről és a Három-kőről látható varázslatos panorámában. A túra max. létszáma: 20 fő Túravezető: Herpainé dr. Lakó Judit (Lyutó)  INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Bánya-hegyi elágazó (Felsőtárkány – Lillafüred úton) INDULÁS IDEJE 2022. március 19. szombat AZ ÁR TARTALMAZZA csúcscsokit az első tíz jelentkező Bükk térképet kap ajándékba a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre Utasbiztosítás
2022. március 19.
1 nap

Fake egri vár – Nagy-Kevély

2022. február 12-én (szombat) ismét egynapos túrára indulunk, ahol a Pilis egy-egy gyöngyszemét, érdekes látnivalóját fűzzük fel egy túrára. Pilisborosjenőről indulva egy igazi geológiai érdekességet járunk körbe, majd felfedezzük a “Fake egri várat”, ahol izgalmas történeteket mesélünk az Egri csillagok forgatási kulisszatitkairól. A túrát egy panorámában bővelkedő túraszakasszal zárjuk, a Kevély-nyergen át felkaptatunk a Nagy-Kevélyre. Miután kigyönyörködtük magunkat a kilátásban és megpihentünk kicsit, visszaereszkedünk túránk kiindulópontjára. A túra max. létszáma: 20 fő Túravezető: Marosfalvi Zsófi  INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Pilisborosjenő INDULÁS IDEJE 2022. február 12. szombat AZ ÁR TARTALMAZZA csúcscsokit a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre Utasbiztosítás
2022. február 12.
1 nap

Csíki-havasok és Gyimes

Medveles és szekerezés, túra a Keleti-Kárpátok ikonikus szép hegyére, az Egyes-kőre, ellátogatunk a Gyimesekbe, ott is túrázunk a Széphavasra, de nem maradhat ki a híres Szent Anna-tó és Mohos sem, no meg a torjai Büdösbarlang sem. Útközben Tordai sóbánya, korondi kerámia, és mindehhez egy helyi születésű túravezető - gyere és fedezd fel Csíkországot, Székelyföld keleti végeit: a Csamborgo Adventures számára a túrát a Zsókaland dolgozta ki. Túravezető: Császár Zsóka A túra maximális létszáma 16 fő (minimum 5 fő jelentkezése esetén indul) INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Budapest/Eger INDULÁS IDEJE 2022. július 27., szerda AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállás panzióban 4 bőséges reggeli, kávéval 4 vacsorát (háromfogásos) sziapia, medveles, csúcscsoki szervezést és magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást (telekocsikat szeretnénk szervezni) az esetleges sütögetést, micsezést és szekerezést egyéb belépőjegyeket Utasbiztosítás
2022. július 27.
5 nap