2021. május 22.
Időpont
1 nap
Időtartam

Tatabányáról Komáromig 45 kilométer tekerünk az Által-ér völgyében és a Duna mentén. Utunk rögtön a 2020-as év legszebb bringaútjának választott Által-ér völgyi kerékpárúttal kezdődik, majd egy Öregvárral és egy Öreg-tóval folytatódik, aztán jön a nap sokadik fénypontja a Tatai Fényes tanösvény. Dunaalmáson megtekintünk két kénes forrást, majd bevesszük Komárom városának erődrendszerét. 

A túra max. létszáma: 12 fő

Túravezető: Telek Ákos A túra képeit Hollósi Hajnalka, illetve az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ készítette.

INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Tatabánya/ Komárom
INDULÁS IDEJE 2021. május 22-én., szombaton
AZ ÁR TARTALMAZZA kiscsokit
a szervezést
és a magyar nyelvű brringás túravezetést
AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre
Fényes tanösvény belépő: 1300 HUF
Utasbiztosítás
Túrakiírás letöltése
1

1. nap – Tatabánya - Komárom az év bringaútján

2021. május 22-én (szombat) Tatabányáról Komáromig 45 kilométer tekerünk az Által-ér völgyében és a Duna mentén. Utunk rögtön a 2020-as év legszebb bringaútjának választott Által-ér völgyi kerékpárúttal kezdődik, majd egy Öregvárral és egy Öreg-tóval folytatódik, aztán jön a nap sokadik fénypontja a Tatai Fényes tanösvény. Dunaalmáson megtekintünk két kénes forrást, amiknek nem csak a látványa, de a szaga is szédítő. Aztán zárásként bevesszük Komárom városának erődrendszerét. Ha a helyzet engedi, akkor a Dunán és az országhatáron átgurulva a történelmi belvárosának kávézójában szusszanunk a hazavonatozás előtt.  Szintemelkedés kb 120 m összesen. Gumibelsőt saját bringához mindenki hozzon magával defekt esetére. Cseréhez szerszám lesz a túravezetőnél.

Fotó: Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ

Jelentkezés menete:

  1. Foglald le az utat a túraleírás melletti oszlopban található Foglald le most! gombra kattintva.
  2. A Csámborgó visszaigazoló e-mailjében található számlaszámra utalj át a jelentkezésnél
    3500.- forintot

Budapesten a Déliben és Kelenföldön is fel lehet szállni a vonatra. 8.20-as vagy a 7.40-es vonattal indulnánk (ezt majd e-mailben megküldjük), aztán vissza amelyiket elérjük. Valószínűleg a 18:05-ös lesz az. Úgy kalkulálunk, hogy maga a tekerés összesen olyan 4 óra lesz a pihenőkkel + kb 5 a kaja, Tata, Almás és Komárom látnivalói.

Figyelem! Biztosítás kötelező!

A részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. A Csámborgó partnereként az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig, ha IDE KATTINTASZ.

A túrát Telek Ákos vezeti.

Ákos is a Mátra alján, falu közepén, patak partján nőtt fel. Aztán a Debreceni Egyetemen töltött idők alatt döbbent rá, hogy neki hiányoznak a dimbek és a dombok, meg úgy bármiféle szintbeli eltérés. Így aztán elment sátrazni, kiránduni a hazai hegyekbe. Megismerkedett a Magas-Tátrával, ami szerelem volt első mászásra. Majd gondolt egyet, és egy hátizsákkal elindult saját útját keresni az El Caminón. A séta után túravezetői tanfolyamot végzett, szürke hétköznapjait európai utazásokkal, zöld erdőkkel és kéktúrákkal színezte. Szeret egyedül, csoportosan és párban is utazni. Ha lenne szabad fél éve, akkor bringával és vonattal beutazná Európát. Szabadidejében a pszichológia, az élhető, egészséges városok, bringázás és a kraft sörök kötik le a figyelmét, munkaidejében informatikuskodik.