2022. augusztus 10.
Időpont
11. nap
Időtartam

Jurtában alszunk a Tien-san mennyei hegyei között, majd felkelve túrázunk, de ha akarunk lovagolunk, hogy átérezzük hogyan éltek honfoglaló őseink, a kirgizek földje ugyanis lovas nomádok földje is. Trekkingezünk négy napot a világ egyik legszebb tavához, szóval ez a túra Közép-Ázsia meseszép hegyeiről és tavairól fog szólni. Teszünk túrát még a Köl-Ükök és Köl-Tor tavakhoz, na meg a meseszerű Song Köl-höz, és persze fürdünk Közép-Ázsia legnagyobb tavában, az Iszik-Kölben. Kumiszt iszunk a Jeti-Ögüz szikláinál és megnézzük a Szkazka-kanyon vörös szikláit is. Közben pedig Béci mindent elmesél az országról, ahol még a gyerekeivel is nyaralt, annyira szereti.

Kirgizisztán teljes területe hegyvidék, a Tien-san és az Alaj hegységrendszeréhez tartozik. Sokezres csúcsok, gleccserből táplálkozó folyók völgyei váltogatják egymást meglehetősen nagy tengerszint feletti magasságban. Hogy mennyire nagy? Nos, Kirgizisztán a világ negyedik legmagasabban fekvő országa. Átlagos tengerszint feletti magassága 2988 m, csak a két kis himalájai ország, Nepál (3265 m) és Bhután (3280 m), illetve a szomszédos Tadzsikisztán előzi meg. A közép-ázsiai hegyek a világ egyik legfestőibb vidékévé avatják Kirgizisztánt.

Sokan „off the beaten track” jelzőt aggatnak populáris útjukra, ám ez (még) tényleg az. Ne maradj le, és vigyázat, hamisítják ?

Túravezető: Barna Béla Tervezett maximális létszám: 14 fő+  túravezető

INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Biskek
INDULÁS IDEJE 2022. augusztus 10.
AZ ÁR TARTALMAZZA 10 éjszaka szállás (2 éjszakára hotelben, 2 éjszakára több ágyas jurtákban, 3 éjszakára sátrakban, 3 éjszakára vendégházakban, magánszálláshelyen, 2 ágyas, közös fürdőszobás szobákban)
a közlekedést Biskektől Biskekig, Kochkor mellett 4WD-s terepjárók használatát
a pár órás lovastúra árát, lovas vezetővel
8 reggeli, 5 vacsora
hőforrásos fürdő Altyn-Arachan faluban
sziapia, csúcscsoki
szervezést
magyar nyelvű túravezetést
AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyet (Budapest-Biskek-Budapest)
a repülőtéri transzfert, ha nem a csoporttal érkezel vagy indulsz
a belépőket, és a fakultatív programok költségeit
az étkezést
Utasbiztosítás
Túrakiírás letöltése
0

0. nap –Indulás, repülés Közép-Ázsia felé

2022. augusztus 10., szerda Budapestről Isztambulon át Biskekbe repülünk, este hatra kell Ferihegyen lenni. A TURKISH AIRLINES TK1038-as járata 20:25-kor indul Budapestről (BUD) és 23:30-kor landol Istanbul (IST) repterén. Szűk két óránk van az átszállásra.
1

1. nap – Érkezés Biskekbe

2022. augusztus 11., csütörtök Az előző este ugye 23:15-kor landoltunk Istanbul (IST) repterén, átszállás után TURKISH AIRLINES TK344-es járatával 01:05-kor továbbrepülünk; öt órás repülőút után reggel 09:05-kor landolunk Bishkek (FRU) repterén, a Manas International Airport-on. Biskek 1926-ban az újonnan létrehozott Kirgiz Szovjet Szövetségi Köztársaság fővárosa, nevét ekkor változtatták Frunze-ra, melyet 1991-ig viselt a fiatalon (igencsak gyanús körülmények között) elhunyt Mihail Frunze bolsevik katonai parancsnok után. Mihail Vasziljevics Frunze Lenin közeli munka- és harcostársa volt. Biskekben sok minden emlékeztet a szovjet időszakra, teszünk rögtön egy félnapos sétát a városban, megnézzük Lenin szobrát, illetve ahogy Karl Marx és Friedrich Engels ülnek és beszélgetnek. Természetesen benézünk az Osh bazárba is. Szállás: Biskek.

2

2. nap – Burana-torony, Iszik-kul

2022. augusztus 12., péntek A Küngöj Alatau („Napos”) és a Terszkej Alatau („Árnyas”) hófödte vonulatai, azaz a Tien-san hegyei fogják közre egy katlanban Kirgizisztán legnagyobb tavát, az 1609 méterrel a tengerszint felett fekvő Iszik-köl (kirgizül Ысыккөл, Iszikköl oroszul Иссык-Куль, Issyk-kul) tavat. Ez lesz a mai nap egyik programja, melyen 400 kilométer teszünk meg a fővárostól Karakolig, több útközbeni látnivaló beiktatásával: megnézzük a Burana-tornyot, illetve csobbanunk egy rövidet a világ egyik legkülönlegesebb tavában, az Iszik-kulban. A „Mennyei hegyek szeme” elnevezést is szokták rá használni. De megállunk Itt van Pjotr Petrovics Szemjonov Tiensanszki, a Tien-san első európai feltárójának, orosz földrajztudósnak és botanikusnak az emlékművénél is egy rövid utazástörténeti órára. Estére megérkezünk Karakolba, az 1700 méter magasan fekvő, negyedik legnépesebb kirgiz városba, a 63 ezer lakosú Karakolba. Karakol látnivalói közül a legfontosabb és legszebb talán a Szentháromság ortodox fatemplom, melyet szokás szerint egyetlen szeg felhasználása nélkül építettek 1895-ben. A másik egyházi látnivaló egy különleges stílusú mecset, melyet a Kínából a Tien-sanon keresztül 1877-78-ban elmenekült dungan népcsoport épített. Szállás: Karakol.

3

3. nap – Ala-kul trekking első nap: Karakol-Altyn Arashan

2022. augusztus 13., szombat A négynapos trekkingre Karakol városából indulunk. Olyan különlegességben is részünk lehet, hogy régi szovjet katonai terepjáróból átalakított „busz” visz fel minket a völgy egy részén. A trekking első napján Karakolból indulva Altyn Arashanba érkezünk (itt megváltjuk a nemzeti parkos belépőjegyeket), majd úttalan utakon, tátrai fenyvesek hangulatát idéző völgyben haladunk. Szállás: telepített sátorban.

4

4. nap – Ala-kul trekking második nap: Altyn-Arashan – Ala-kol

2022. augusztus 14., vasárnap Altyn Arashanból a 3860 méteres hágó tetejére túrázunk fel a Keldeke-völgyben, jurták, lovak, jurták, legelők között; ez a trekking legmagasabb pontja. A hágó utáni pihenést egy lanka követi, elkezdődikaz ereszkedés lefelé az Ala-Kul hágó túloldalán, a 3532 méter magasan fekvő Ala-Kul (vagy Ala-Köl) tó partján felállított sátrainkhoz. A hegység nagy része egykoron eljegesedett, és igen, ennek az eljegesedésnek a maradványa az alattunk elterülő fantasztikus színű türkizkék gleccsertó, a 2,3 km hosszú, 700 m széles Ala-Kul is. Már ekkor azt gondolhatjuk, hogy elkészítettük az év természetfotóját, olyan csodás a táj: a fantasztikus színű gleccsertó fenségesen ül a vad és július elején is havas sziklás hegyek között. A 3500 méteren fekvő sátraknál figyeljünk arra, hogy a mínuszos hálózsákban még augusztusban is jól jön a lábunkhoz a forró vizes palack. Szállás: telepített sátorban.

5

5. nap – Ala-kul trekking harmadik nap: Altyn Arashan – Bokonbaevo

2022. augusztus 15., hétfő A trekking utolsó napján leereszkedés, majd katonai járművel megérkezünk Bokonbaevoba. Útközben a Jeti-Ögüzbe megyünk. A Tien-san vonulatai, konkrétan a Terskey Alatoo (Terszkej-Alatau) északi oldalában találjuk a Jeti-Ögüz kanyont, mely 32 kilométerre fekszik Karakoltól délnyugatra. A kanyon nevének jelentése: Hét bika, mely arra a hét, vörös homokkőből álló sziklára utal, amelyek a kanyon fölé emelkednek. A vörös sziklákról szól egy legenda is. Szállás: Bokonbaevo, vendégház.

6

6. nap – Karakol, Szkazka-kanyon, Köl-Ükök (3040 m)

2022. augusztus 16., kedd A negyedik nap reggelén Tosor település felé vesszük az irányt, itt van a Mese-völgy (Szkazka-kanyon) vörös homokkő sziklás fantasztikusan szép tája. Innen Kochkorka (Isakeev) városába utazunk. Kocskortól délre emelkedik az Ükök Tooloru hegység, melynek a legmagasabb pontja a 4356 m magas Tekelüü-Tör. Ennek az aljában van egy csodaszép tó, a Köl-Ükök., majd rögtön el is indulunk újra a hegyekbe: a Kochkorkától délre fekvő 3040 méter magasan lévő, tüneményes és türkizkék tóhoz teszünk egy keményebb (14 kilométeres, egész napos) túrát. És igen, itt bizony jurtában alszunk. Szállás: jurtában. Jurtánként 4-6 ember fog majd aludni, ám a jurtás családok beosztása szerint ez a helyszínen elvileg változhat! A jurtaszálláson értelemszerűen nem lesz fürdőszoba!

7

7. nap – Köl-Tor (3490 m), Kochkor

2022. augusztus 17., szerda A jurtában ébredés után ha erőnk bírja, még egy tóhoz (Köl-Tor) teszünk egy többórás túrát, és élvezzük azt hogy a világ leggyönyörűbb hegyeiben vagyunk. A nap második felében gyalogolunk le a hegyről, estefelé érünk vissza Kochkor városába. Szállás: családi szálláson. Egész nap 8-9 órát és 18 kilométert gyalogolunk nagyjából, nagy részét lefelé. Szállás Kochkor, vendégház.

8

8. nap – Kochkor- Kilemche

2022. augusztus 18., csütörtök A Kilemchte jailooba (jurtatábor) megyünk ma, ez lesz a nap fő célpontja. Szállás: jurtában.

9

9. nap – Lovaglás a Szong-köl tónál

2022. augusztus 19., péntek Hegyek közé zárva, északon a Songköl Too láncai (legmagasabb pontja az Ak-Tash, 3853 m), délen pedig a Booralbas Kirka Too (Itelgi Uya, 3811 m) láncai között, 3016 méter magasan fekszik a Szong-köl tó (Song-Köl, Соңкөл). Ez Kirgizisztán második legnagyobb tava: 18 km széles, 29 km hosszú, területe 270 km², mélysége 13 méter. A tó körül nagyszerű nyári legelők zöldellnek, több tucat nomád közösséggel és az ő jurta táboraikkal. Itt megismerkedhetünk a lovak kiemelt szerepével a hagyományos kirgiz kultúrában. Ki is próbálhatjuk a lovaglást egy pár óra erejéig. Újra jurtában alszunk.

10

10. nap – Szong-köl - Biskek

2022. augusztus 20., szombat A nap folyamán visszatérünk Kochkorba, rövid kávészünet, majd irány a főváros. Utunk zárásaként beülünk egy biskeki búcsúvacsorára. Szállás Biskek.

11

11. nap – Hazarepülés

2022. augusztus 21., vasárnap Hazautazás időpontjára több lehetőség is van, hajnal 2:25-kor (hazaérkezés Budapestre 8:10), 6:05-kor (hazaérkezés Budapestre 13:05) és 10:15-kor (hazaérkezés Budapestre 13:05) indul Turkish Airlines gép.

Jelentkezés menete:

  1. Foglald le az utat a túraleírás melletti oszlopban található Foglald le most! gombra kattintva.
  2. A Csámborgó visszaigazoló e-mailjében található számlaszámra utalj át a jelentkezésnél
    136800.- forintot
  3. Velünk konzultálva vedd meg a nemzetközi repjegyet a Budapest – Biskek – Budapest útvonalon.
  4. A Csámborgó visszaigazoló e-mailjében található számlaszámra utald el a maradék 205200 Ft-ot 2022. június 10-ig.

Figyelem! Biztosítás kötelező!

A részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. A Csámborgó partnereként az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig, ha IDE KATTINTASZ.