Moldávia

Bor, konyak és kolostortúra Etelközben, avagy Moldávia és Transznisztria

TÖRÖLVE ! Európa félreeső szögletében, a Kelet-Európai-síkság peremén, a Prut és a Dnyeszter közt helyezkedik el egy terület: elődeinket innen, az Etelköznek is hívott területről űzték tovább a besenyők, ez volt Árpád népének utolsó hazája a honfoglalás előtt. Errefelé folytak le olyan fontos események, mint például a vérszerződés. Később ezt a területet hívták Beszarábiának, tartozott a Szovjetunióhoz, ma pedig bizony hivatalosan is ez “Európa legkevésbé ismert országa”, egy statisztika szerint mindössze 121 ezer turistát fogadott 2016-ban az egész ország. A ma 33700 km² területű Moldova/ Moldávia fővárosa Kisinyov (Chişinău), ide repülünk, de elmegyünk a Moldova területéből félig meddig autonómiával „kilógó” két, nemzetiségek által lakott területre is, a Szovjetunió hangulatát idéző, oroszok lakta szakadár Dnyeszter-menti Köztársaságba és a gagauzok által lakott Gagauz Autonóm Területre is. A szőlőborította dombokból álló ország a szovjet időkben még a világ 4. borexportőre volt, természetesen bor és konyakkóstoló is szerepel a programban, de túrázunk szépséges ortodox kolostorokhoz és kirándulunk várakhoz is.   Túravezető:  Barna Béla Tervezett maximális létszám: 12 fő + 1 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Kisinyov (Chişinău) reptere INDULÁS IDEJE 2023. április 4., kedd AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállás Kisinyovban a közlekedést Kisinyov repterétől reptérig (ha a csoporttal utazol) a cricovai pincerendszer megtekintése borkóstolóval KVINT konyakgyár meglátogatása konyakkóstolóval szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ
2023. április 5.
5 nap

Bor, konyak és kolostortúra Etelközben, avagy Moldávia és Transznisztria

Európa félreeső szögletében, a Kelet-Európai-síkság peremén, a Prut és a Dnyeszter közt helyezkedik el egy terület: elődeinket innen, az Etelköznek is hívott területről űzték tovább a besenyők, ez volt Árpád népének utolsó hazája a honfoglalás előtt. Errefelé folytak le olyan fontos események, mint például a vérszerződés. Később ezt a területet hívták Beszarábiának, tartozott a Szovjetunióhoz, ma pedig bizony hivatalosan is ez “Európa legkevésbé ismert országa”, egy statisztika szerint mindössze 121 ezer turistát fogadott 2016-ban az egész ország. A ma 33700 km² területű Moldova/ Moldávia fővárosa Kisinyov (Chişinău), ide repülünk, de elmegyünk a Moldova területéből félig meddig autonómiával „kilógó” két, nemzetiségek által lakott területre is, a Szovjetunió hangulatát idéző, oroszok lakta szakadár Dnyeszter-menti Köztársaságba és a gagauzok által lakott Gagauz Autonóm Területre is. A szőlőborította dombokból álló ország a szovjet időkben még a világ 4. borexportőre volt, természetesen bor és konyakkóstoló is szerepel a programban, de túrázunk szépséges ortodox kolostorokhoz és kirándulunk várakhoz is.   Túravezető:  Barna Béla Tervezett maximális létszám: 12 fő + 1 túravezető INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Kisinyov (Chişinău) reptere INDULÁS IDEJE 2024. március 29., péntek AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállás Kisinyovban jó szállodában a közlekedést Kisinyov repterétől reptérig (ha a csoporttal utazol) a cricovai pincerendszer megtekintése borkóstolóval welcome-drink, csúcscsoki szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM
2024. március 29.
5 nap