2025. október 10.
Időpont
21 nap
Időtartam

Földünk legmagasabb csúcsa, a világ teteje tibeti nevén Csomolungma (a „Föld istenasszonya”), vagy ahogy a nepáliak nevezik: Sagarmatha (az „Ég feje”), vagy ahogy a nyugati világ nevezi az Everest. A Himalája hatalmas hegyvonulatának kevés olyan megkapó helyszíne van, mint az Everest régió Nepálban, melynek egyik legszebb területén, a különlegesen szép Gokyo-völgyön keresztül túrázunk el a Mount Everest déli alaptáboráig (Everest Alaptábor – Everest Base Camp – 5364m). Pontosan két hetet trekkingezünk itt, miközben a világ legmagasabb hegyei és lenyűgöző csúcsai, jéggel borított sziklafalai ölelnek körül. Ugyanakkor mindig házban alszunk, sherpák főznek ránk, szóval akik a sátras túrázást nem kedvelik, azoknak is kényelmes alternatívát jelent ez a túra. Az Everest Base Campbe vezető trekkingben nincsenek technikai nehézségek és szinte bárki számára teljesíthető kaland. Ráadásul a napi távok, illetve a szintkülönbségek sem nagyok. A Luklából induló, mintegy 130 kilométeres út oda-vissza 14 nap alatt megjárható.

S hogy miért Gokyo? Nos, ez a trekking pár nappal hosszabb, mint a klasszikus Everest-alaptábor útvonal, kicsit talán nehezebb is, de cserébe sokkal kevesebben járják végig és persze sokkal szebb tájakon is vezet, szóval tökéletes túra azok számára, akik szeretnék elkerülni az Everest vidékének forgalmas trekkingútjait. Szóval ezért.

 

Túravezető:  Kájel Árpi Tervezett maximális létszám: 14 fő

INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Katmandu
INDULÁS IDEJE 2025. október 10., péntek
AZ ÁR TARTALMAZZA a katmandui repülőtéri transzfereket (amennyiben a csoporttal érkezel)
a Katmandu-Lukla-Katmandu belföldi repülőjegyeket
a 3 éjszaka szállást Katmanduban hotelben, kétágyas szobákban
a reggeliket a katmandui szálláson
a trekkingengedélyeket
nemzeti park belépők
a szállást a trekking során menedékházakban, teaházakban
napi háromszori étkezés a hegyi napokon!
a trekking túra során a helyi nepáli vezető díját
a trekking túra során a teherhordó sherpák díját
egy sziapiát az út elején, csúcscsoki
szervezést
magyar nyelvű túravezetést
AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a nemzetközi repülőjegyek árát
a borravalót a teherhordóknak (150-200 USD)
az italokat és a meleg zuhanyozást, az elektromos töltést
az esetleges védőoltásokat
a nepáli vízum árát (50 USD)
az esetleges indiai vízum és 1 éjszaka Delhi szállást
egyágyas felár
Utasbiztosítás
Túrakiírás letöltése
0

0. nap – Indulás, repülés Nepálba

2025. október 10., péntek Indulás Budapestről vagy Bécsből (helsinki, varsói, delhi, dohai, isztambuli vagy dubai) átszállással. Az egyik lehetséges opció a flydubai FZ1406 járatával, mely 22:40-kor indul Budapestről és 06:10-kor landol Dubai (DXB) repterén. Ott egy bő kétórás átszállás után szintén a flydubai FZ539 járatával 8:35-kor indulunk tovább, majd 4 és fél óra repülőút után 14:40-kor landolunk Katmandu (KTM) repterén. (Árpinak erre tervezzük a repjegyét, de természetesen rengeteg más járattal is mehetünk Nepálba). Éjszaka a repülőn.

1

1. nap – Dubajból Katmanduba

2025. október 11., szombat A repülőn töltött éjszaka után tehát a bő kétórás átszállás után szintén a flydubai FZ539 járatával 8:35-kor indulunk tovább, majd 4 és fél óra repülőút után 14:40-kor landolunk Katmandu (KTM) repterén. Itt már várnak ránk nepáli barátaink és partnercégünk emberei. Transzfer a városközpontba; a hosszú repülés és a 4 óra 45 perces (!) időeltolódás miatt ezt a napot főleg pihenéssel töltjük.

2

2. nap – Katmandu, Szvajambhúnáth sztúpa

2025. október 12., vasárnap Az 1300 méter magasan fekvő Katmandu felfedezése a mai programunk. A városban sok épület megsérült a 2015-ös földrengéskor, de azért már többet felújítottak. A Katmandu-völgy 1979 óta az UNESCO Világörökség része, ezen belül is mi a Szvajambhúnáth buddhista sztúpát keressük fel, mely dombtetőn álló épületéhez lépcsőkön jutunk fel: a színes imazászlókkal díszített sztúpa környékén rengeteg majom él, ezért sokan majmok templomának is nevezik. A délutánt a Thamel városrészben töltjük, éttermek és túraboltok környékén, lélekben már készülve a hegyek világába. Szállás: hotel.

3

3. nap – Repülés Luklába, Lukla (2840 m) – Phakding (2630 m)

2025. október 13., hétfő Reggel Katmanduból vágunk neki a világ egyik legizgalmasabb repülőútjának, ami a luklai reptér miatt izgalmas: a hegyek között egy rövid és igen meredek aszfaltcsíkon kell landolunk, melyet 1964-ben építettek ki. Emellett tisztában kell lenni azzal, hogy a luklai repteret rossz időjárás esetén viszonylag gyakran lezárják, ilyenkor akad némi késés. Lukla, az imazászlók és teaházak városa, maga a himalájai kaland kapuja. Lukla 2840 méter magasan fekszik, landolás után felvesszük csomagjainkat, majd itt találkozunk teherhordó serpáinkkal is (az egyéb tudnivalókban nézd meg a csomagok bejegyzést!). A shar-pa egyébként annyit jelent, „keleti emberek”, akik néhány évszázaddal ezelőtt a tibeti magasföldekről vándoroltak ide. A bemelegítő túra Lukla (2840 m) – Phakding (2630 m) között mindössze 8 kilométer, pár óra alatt szép lassan haladva tesszük meg, hogy szokjuk kicsit a magashegyi környezetet, s persze az akklimatizáció miatt. Utunk egyébként a Dudh Koshi folyó völgyének keleti oldalán halad, könnyű terepen, áthaladunk Ghat falun, majd délután megérkezünk Dukdingmán át Phakdingba.

4

4. nap – Phakding (2630 m) – Namche Bazar (3440 m)

2025. október 14., kedd Phakding után egy ideig a Dudh Koshi nyugati partján folytatjuk a túránkat (a mai szakasz hossza 11 km, felfelé 900 méter szintet megyünk nagyjából 7-8 óra alatt). Az út első fele könnyű, délután viszont egy meredek és kellemesen hosszú szerpentin vár a csapatra. Monjo (2840 m) után belépünk a Szágarmantha Nemzeti Parkba. A Himalájában fekvő parkot 1976-ban alapították, 1979 óta pedig az UNESCO Világörökség része, hogy megóvják a Mount Everest körüli területet a hegymászók okozta károktól. A hegyekből, gleccserekből és mély völgyekből álló terület magába foglalja a világ legmagasabb hegycsúcsát, valamint több hétezer méter feletti csúcsot is. A nemzeti parkban immár átkelünk egy függőhídon, de látványos rododendronok, magnóliák és erdei fenyők között vezet túrautunk. Ezen a napon pillantjuk meg először a most még távoli Csomolungma – Mount Everest 8850 méteres csúcsát. A nap végén a serpák fővárosába, a 3440 m magasan fekvő Namche Bazar-ba érkezünk meg, a Khumbu-völgy legnagyobb, csak gyalogosan megközelíthető településére, ahol egymás után két éjszakát töltünk.

5

5. nap – Namche Bazar (3440 m)

2025. október 15., szerda Mai nap picit lelassítunk, illetve egészen pontosan akklimatizációs túrára indulunk, hogy jobban hozzászokjunk a nagy magassághoz. A várostól nyugatra fekvő Thamo (3493 m) irányába indulunk egy jó kis túrára, mely hely a Bothe Koshi és a Thesebu Khola összefolyásánál van, az egykori tibeti kereskedelmi útvonalon mentén. A Thamo Gompáig csámborgunk el, majd ugyanazon az útvonalon sétálunk vissza Namche Bazarba. Délután pihi, szabadprogram.

6

6. nap – Namche Bazar (3440 m) – Khumjung (3780 m)

2025. október 16., csütörtök Az ikonikus Everest alaptábor klasszikus gyalogtúra útvonalától itt most eltérünk, hogy az Everest régió még szebb területeit bejárva, a Gokyo-völgyön keresztül haladjunk felfelé. Egyébként a mai is egy kis akklimatizációs túra, mert csak 6 kilométert gyalogolunk és 400 szintet megyünk felfelé (3-4 óra alatt) Khumjung (3780 m) falucskába, mely mani kövekből épült faláról és a Sir Edmund Hillary által alapított iskolájáról is híres. Khumjungtól északra magasodik egyébként a szent Khumbi Yul Lha csúcs (5761 m), a serpák védőszentjének otthona. És persze a pár száz lakosú Khumjungból látszik az Ama Dablam (6812m) is, a Himalája egyik legszebb csúcsa.

7

7. nap – Khumjung (3780 m) - Dole (4110m)

2025. október 17., péntek Átlépjük a négyezres szintet, s nem győzünk ámulni és bámulni, sokak szerint trekkingünk egyik legszebb szakasza ez. A Khumbi Yul Lha keleti oldalában, a Dudh Koshi völgyében gyalogolunk felfelé 700 méter szintet és 15 kilométert ezen a napon. A völgyoldalban vivő ösvényről jó a panoráma, a nagy hegyekre és a völgy túloldalán lenn Phortse (3810 m) falura is. A Dole előtti emelkedő egy fantasztikus rhododendron-erdőn visz keresztül. Szállás Dole (4110 m) egyik vendégházában.

8

8. nap – Dole (4110 m) – Machhermo (4470 m)

2025. október 18., szombat Ma chillesen gyalogolunk hat kilométert és 400 szintet felfelé, mindössze 4-5 óra alatt. Dole fölött a sztúpától először pillanthatjuk meg a Cho-Oyu híres tömbjét: ez a jeles hegy a Mount Everesttől 20 km-re nyugatra emelkedik, magassága pedig 8188 méter, mellyel a hatodik legmagasabb a világon. Nevének jelentése tibeti nyelven: „türkiz istennő”. És erre persze már előfordulnak jetik is: még a National Geographic térképén is van egy angol felirat: „Yeti killed three yaks & attacked a Sherpa woman 1974”. A hely után érkezünk meg Machhermo (4470 m) településre.
9

9. nap – Machhermo (4470 m) – Gokyo (4790 m)

2025. október 19., vasárnap Mai chilles távolságunk is csak 7 km és 300 méter szintemelkedés: egyébként Nepál leghosszabb, 36 kilométeres gleccsere, a Ngozumpa mellett túrázunk fel Gokyo (4790 m) faluba, hogy aludjunk egyet a Dudh Pokhari gleccsertó partján. A környékbeli tavak egyébként a világ legmagasabb édesvizű tórendszerét alkotják, s a hinduk és a buddhisták is szentnek tartják ezeket. És hogy miért pont Gokyo? Szerintem csak rá kell nézni itt a képre, s kiderül, e miatt van ez az egész út: annyira szép. Ja, és a falu 4790 méteres tengerszint feletti magasságával a világ egyik legmagasabban fekvő települése.

10

10. nap – Gokyo (4790 m) – Gokyo csúcs (5360 m) – Thangnag (4700 m)

2025. október 20., hétfő Hát na, ha nem volt még eddig ötezres csúcsod, ma begyűjtheted az elsőt: ébredés után, napkelte előtt indulunk a Gokyo-csúcs (5360 m) megmászására. Túránk talán egyik legszebb látványa fogad itt, egyszerre négy darab nyolcezrest is láthatunk: az Everest (8848 m), a Cho-Oyu (8153 m), a Lhotse (8511 m) és a Makalu (8481 m) is jól látszik innen. És persze alattunk a Gokyo-tavakra és a Ngozumpa gleccserre. Miután visszatértünk Gokyo faluba, elindulunk a Cho La (5330 m) hágó lábánál álló thangnagi vendégházhoz (4700 m).

11

11. nap – Thangnag (4700 m) – Cho La-hágó (5330 m) – Dzongla (4830 m)

2025. október 21., kedd A legnehezebb nap: 6 kilométer és 700 szint felfelé, kimerítő terepen, 5 ezer méteren. Miután átkeltünk a hágón leereszkedünk Dzongla (4830 m) egyik menedékházába.

12

12. nap – Dzongla (4830 m) – Lobuche (4930 m)

2025. október 22., szerda Ma viszont csak 5 kilométert és 150 szintet sétálunk, a Lobuche tömbjét megkerülve érjük el az Everestről induló Khumbu gleccsert. Lobuche-ban (4930 m) töltjük az éjszakát.

13

13. nap – Lobuche (4930 m) – Everest alaptábor (5360 m) – Gorak Shep (5160 m)

2025. október 23., csütörtök Nyolc kilométer a mai penzum, felfelé 750 szintet megyünk és igen, a mai napon elérjük az Everest alaptábort (5360 m). Az instafotók és tiktok videók elkészülte után visszagyalogolunk Gorak Shep-be (5160 m), mely egy fagyott, homokkal borított tómeder.

14

14. nap – Gorak Shep (5160 m) – Kala Pattar (5644 m) – Dingboche (4400 m)

2025. október 24., péntek Egy újabb ötezres nap, a világ legmagasabb hegyeinek harmonikus ölelésében vagyunk, hajnalban két-három órás meredek kaptatóval felmegyünk a Kala Patthar (5644 m) csúcsára, a tervek szerint napfelkeltére. Írhatnánk persze hogy fantasztikus panoráma, de az turisztikai bullshit lenne, mert amúgy a panorámák fantasztikusak általában. Ez tényleg az. Nem csak a Mont Everestet, de a Hó hazájának, a Himalájának sok más jeges csúcsát, illetve a kínai-tibeti határvidéket is megsasolhatjuk innen. Újabb sor szelfik, majd visszaereszkedünk Gorak Shep-be, reggelizünk, aztán lerójuk a tiszteletünket az út mentén álló kőhalmoknál. Ezek azoknak a serpáknak és hegymászóknak az emlékére emeltek, akik az elmúlt fél évszázadban életüket vesztették az Everest-expedíciók során. Innen folytatjuk gyaloglatunkat Dingboche (4360 m) irányába.

15

15. nap – Dingboche (4400 m) – Namche Bazar (3470 m)

2025. október 25., szombat Ez már javában leereszkedés, Dingbochéből több mint ezer szintet ereszkedünk ezen a napon 18 kilométer megtétele alatt, s egészen Namche Bazaar a mai cél. Érezzük egyre inkább agyunkban az oxigént, s persze már akár európaihoz hasonló kávét is ihatunk itt újra. Útközben persze megnézzük Tengboche kolostorát a XVII. században alapította a tibeti Rongphu kolostorból jövő Sange Dorge láma. Apropó Tengboche: John Hunt, az 1953-as brit Everest-expedíció vezetőjét teljesen rabul ejtette a hely: „A táj fantasztikus díszlete szinte megrészegítette az érzékeimet. Nem kétséges, Tengboche a világ egyik legszebb helye.”
16

16. nap – Namche Bazar (3446 m) – Lukla (2800 m)

2025. október 26., vasárnap Újabb ereszkedős nap, 21 kilométert gyalogolunk, ebből van kis szint fel (500 m) és 1500 szint le, majd megérkezünk Luklába, ahol elbúcsúzunk serpa segítőinktől.

17

17. nap – Lukla - Katmandu

2025. október 27., hétfő Integetünk a szívünkhöz nőtt himalájai hegyeknek és kicsit újra városozunk Katmanduban: ja, és forró zuhanyt is vehetünk itt hosszú idő után.
18

18. nap – Katmandu - Tartaléknap

2025. október 28., kedd Tartaléknap, a Katmandu-Lukla repülést megakadályozó rossz időjárás esetére. Amennyiben nem kellett elhasználni a hegyi napokon, úgy Katmanduban városnézéssel és pihenéssel töltjük.
19

19. nap – Katmandu - Dubaj

2025. október 29., szerda Délelőtt még pihi, majd délután 15:00-kor indul a gépünk (flydubai FZ540) KTM Katmandu repteréről és 18:25-kor landol Dubaj (DXB)  repterén.
20

20. nap – Hazaút Dubajból Budapestre

2025. október 30., csütörtök Dubajból egy hosszú átszállás után a flydubai FZ1405 járatával 18:00-kor indulunk és 21:10-kor érkezünk BUD Budapest betonjára.

Jelentkezés menete:

  1. Foglald le az utat a túraleírás melletti oszlopban található Foglald le most! gombra kattintva. Előleg 1078 EUR – (vagy annak megfelelő forint napi árfolyamon).
  2. Velünk konzultálva vedd meg a nemzetközi repjegyet a Budapest/ vagy Bécs – Katmandu – Budapest/ vagy Bécs útvonalon. A  túravezetőnek a részletes kiírásban szereplő időpontokra van meg a repjegye.
  3. A Csámborgó visszaigazoló e-mailjében található számlaszámra utald el a maradék 60%-ot, 1617 EUR-t augusztus 1-ig.

Figyelem! Biztosítás kötelező!

A részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. A Csámborgó partnereként az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig, ha IDE KATTINTASZ.

EGYÉB TUDNIVALÓK

Túra nehézsége
Az Everest Base Camp (5364 m) túra, a Gokyo völgyön át, illetve a Kala Pattar trekkingcsúcs-túra jó kondíciót és sportos erőnlétet követel. De sokak által teljesíthető trekking ez, hiszen semmilyen technikai nehézséget nem tartalmaz, az ösvények pedig szélesek, kényelmesek. A túrán való részvétel nincs előzetes hegymászótapasztalatokhoz kötve, de azért elengedhetetlen az edzettség. Bárkit szívesen látunk a csapatban, akit érdekel a himalájai hegyi túrázás és meg tud tenni magyar hegyek közt napi 20 km távot 8-900 méter szintemelkedéssel.
Az Az Everest Base Camp túra nehézségét leginkább két dolog adja: az egyik a nagy tengerszint feletti magasság és az abból következő magashegyi betegség és tünetei, valamint a sorozatterhelés. Több mint 10 napig minden nap túrázni fogunk. Igaz, napi 5-7 órákat túrázunk csak, szóval azért mindig marad idő regenerációra, egy kis chillre és bámulni a nyolcezres hegyeket.
Ráadásul felszerelésünk egy jelentős részét (10 kg) teherhordó serpáink viszik, nekünk csak egy kis napi zsákkal kell teljesíteni a távot.
A nepáli trekking alapfelétele tehát, hogy legyen kis magashegyi tapasztalatod. Ha voltál már velünk Kirgizisztánban, a Mount Kenyán, a Himalájában Ladakhban, Tádzsikisztánban vagy az Andokban Peruban, akkor tudod milyen lesz.

Szállás
Mindig házban alszunk, sherpák főznek ránk, szóval akik a sátras túrázásainkat nem kedvelik, azoknak is kényelmes alternatívát jelent ez a túra. A vendégházak színvonala persze változó, de zömében kétágyasak lesznek, esetenként négy. A menedékek, teaházak persze elég egyszerű felszereltségűek, illetve fűtés nélküliek, tehát szükség lesz azért a saját jó meleg hálózsákra. Zuhanyra elvileg ne számítsunk, de azért több helyen van külön fizetős: néhány perc melegvízért cserébe kb. 8-10 dollárt kérnek. Érdemes tehát nedves törlőkendővel és fertőtlenítő géllel készülni.
Elvileg egyes teaházakban plusz felár ellenében lehetőség van elektromos hősugárzó bérlésére, de ez akár 30 dollárba is kerülhet, viszont cserébe bizonytalan, hogy van-e egyáltalán. Ugyanígy a telefon vagy powerbank töltése is pénzbe kerül, nagyjából 4-5 dollárért tölthetjük a házakban ezeket. De mivel az áram napelemről illetve aggregátorról jön, ezért ez is bizonytalan, szóval erre se építsünk nagyon.

Borravaló
Nepálban a teherhordóknál elvárt és szokás is borravalót adni a trekkingünk végén. Nyilván ennek összege saját lehetőségeidhez mért, de egy ilyen hosszú gyaloglásnál alapvetően 150-200 dollár körüli összeggel kell készülni. A borravalót a túravezető összegyűjti és a hordárok, helyi túravezetők között szétosztja.

További tudnivalókat a felszerelésről és minden másról a túra előtt küldünk a résztvevőknek