2023. március 11.
Időpont
11. nap
Időtartam

Arábia – ha meghalljuk ezt a szót, datolyapálmás oázisok, sivatagban monoton ringatózva haladó tevekaravánok, titokzatos agyagvárosok, lefátyolozott nők jutnak eszünkbe. Ha valaki olvasta egykoron A Félhold fakó fényében vagy az Allah Akbar című könyvet Germanus Gyulától, akkor bizony felcsigázta a fantáziáját Arábia. Igen ám, de nagyon kevés utazót engedtek ide be, ami mostanság megváltozott, az eddig erősen elzárt ország kitárta kapuit.

Gyorsan rá is csapunk, hogy a turista-tömegek megjelenése előtt tegyünk egy tíznapos utat a Szaúd-Arábiai Királyságba, hogy még viszonylagos eredeti bájában felfedezhessük ezt az érdekes, kulturális és történelmi helyszínekkel teli országot. Gyere, fedezd fel a Csamborgóval Szaúd-Arábiát, az iszlám szülőföldjét: autózunk a végtelen sivatagban, romvárosokat keresünk fel, UNESCO világörökségeket látogatunk, az ultramodern főváros, Rijad mellett kiülünk a világ peremére, délen 3000-es hegyekbe kirándulunk, és insallah, utolsó előtti nap egy új országot is felfedezünk, a Bahreini Királyságot. 

Figyelem, magyar állampolgárok szaúdi vízummal utazhatnak csak be Szaúd-Arábiába, melynek beszerzését összehangoljuk. Az útlevélben lévő izraeli pecsét miatt a beutazást megtagadhatják, ezért lehet célszerűbb lecserélni az ilyen útlevelet. Arra is figyeljünk, hogy az útlevélnek a hazaérkezéstől számítva még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie! Fontos belépési szabály még, hogy az iszlám előírása szerint nem lehet bevinni az országba sem disznóhúst tartalmazó ételt, sem alkoholt!

 

Túravezető:  Herpai Imre és Barna Béla Tervezett maximális létszám: 14 fő +  túravezetők. Fotók: shutterstock

INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Bécs (VIE), illetve Dammam
INDULÁS IDEJE 2023. március 11., Kérlek, érkezz legalább 2 órával a repülőgép indulása előtt.
AZ ÁR TARTALMAZZA 9 éjszaka szállást egyszerű városi hotelekben, apartmanokban (két-háromágyas szobákban)
egy közös vacsorát
csúcsdatolya, egy sivatagi tea
szervezést
magyar nyelvű túravezetést
AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a nemzetközi repülőjegyeket (Bécs – Dammam – Bécs) oda-vissza
az országon belüli közlekedést: a három belföldi repjegyet és az autóbérlést (3-szor bérlünk autót)
a vízumot és a belépőket
egyágyas felár: 280.- EUR
a bahreini kirándulást
étkezést
Utasbiztosítás
Túrakiírás letöltése
0

0. nap – Indulás, repülés Bécsből Szaúdi-Arábiába

2023. március 11., szombat Várhatóan a reggeli órákban találkozunk Bécsben, ahonnan 10:45-kor közvetlenül Dammam (DMM) városába repülünk (járatszám W62803), ahol 18:10-kor landolunk a Fahd király nemzetközi repülőtéren. Megérkezünk egy különleges világba, melyről ezt írja Germanus Gyula: „Arábia a világ legsivárabb területe. Óriási területének négyötöd része sivatag, de a geológusok a Perzsa-öböl mentén gazdag olajrétegeket fedeztek fel a föld színe alatt, ami ezt a szegény országot, illetve Ibn Szaud királyt és családját a világ krőzusainak polcára emelte”. És Dammam is jó példa erre, mely kis halászfaluból fejlődött jelentős kőolajipari központtá, lakossága pedig több mint 1 millió fő! Esti várakozás a repülőtéren az éjfél környéki géphez!

1

1. nap – Belföldi repülés AlUla városába, Al-Disah

2023. március 12., vasárnap Terveink szerint Dammamból egy reggeli belföldi repüléssel a flynas fapados légitársasággal átrepüljük az országot. Csak mihez tartás végett: az Szaúd-Arábia a világon a 14. legnagyobb ország, területe 2149690 km², azaz több mint 23 Magyarország férne el rajta. Szóval 08:40-kor indulunk (járatszám: XY752) Dammam (DMM) repteréről és 10:50-kor landolunk AlUla (ULH) repterén. Onnan már bérelt autóval/ kisbusszal folytatjuk tovább utunkat. Pár órás autózás után a Prince Mohammed bin Salman Natural Reserve területén található Wadi Al-Disah hegyvidékre érünk, mely sokak szerint Szaúd-Arábia egyik legszebb természeti tája, sziklatornyokkal, pálmafákkal. Az Al Disah név fordítása „Pálmafák völgye”, a völgy alját pedig hatalmas homokkő sziklák veszik körül: nem véletlen a hasonlóság a jordániai Wadi Rum sivatagával, mind természetileg, de kultúrtörténetileg is egyébként a nabateusok földjén járunk itt is. A nap folyamán az Abu Rakah melletti szép, gomba alakú sziklát fotózzuk még le, majd két éjszakára Al-Ula városkába tesszük a székhelyünket. Szállás Al-Ulában, két-három-négy fős városi apartmanokban.

2

2. nap – Al-Ula oázisvároska, Al-Hidzsr nabateus régészeti lelőhely (Madáin Szálih)

2023. március 13., hétfő Egész nap az oázisvárost és környékét járjuk be. A nap fénypontja természetesen az Al-Hidzsr nabateus régészeti lelőhely (Hegra, Mada’in Saleh) lesz. A sziklaváros a jordániai Petrával együtt a nabateus civilizáció egyik nagyon jó állapotban fennmaradt emléke. A régészeti lelőhelyen összesen 111 sírhely van, köztük 94-nek díszített a homlokzata. A különböző civilizációk ütközőpontjánál fekvő, a Mediterráneumot Arábiával összekötő ősi kereskedelmi és karavánút mentén fekvő Madáin Szálihot 2008-ban az UNESCO felvette a kulturális világörökség jegyzékébe. De ezen a napon fényképezzük még az Jabal Al-Fil (Elephant Rock) sziklaformációját, s ha futja az időből, a Harrath Uwairud nevű kilátóponthoz is elmegyünk, majd Al-Ula óvárosában is teszünk egy sétát. Szállás Al-Ulában, két-három-négy fős városi apartmanokban.

3

3. nap – Al-Ula – Dzsidda

2023. március 14., kedd Közel 800 kilométert utazunk ma: a sivatagban megnézzük az egykor Damaszkuszt és Medinát összekötő vasútvonal (Hejaz Railway Trains) vasútállomásának romjait. A Hidzsáz Vasút fő célja egyébként az volt, hogy kapcsolatot létesítsen Konstantinápoly, az Oszmán Birodalom fővárosa és az iszlám legszentebb szentélyével, Mekka szent városával. Ezután érintjük a több mint 1 milliós Medina városát, mely Mekka után az iszlám vallás második legszentebb városa. Medina eredeti neve Jatrib volt, később lett csak „a próféta városa” (Madīnat an-Nabī). Figyelem: nem-muszlimként a mecsetbe és a városközpontba be se léphetünk. Tovább utazásra terveink szerint itt ismét vonat jön képbe: 2018-ban átadták a Haramain HSR egy nagysebességű vasútvonalat, mely Medinát köti össze Dzsiddával, reményeink szerint ezzel jutunk le a Vörös-tenger partjára. Ezen a szállásunkon egymás után két éjszakát töltünk. Szállás Dzsiddában városi hotelben.
4

4. nap – Dzsidda, óváros

2023. március 15., szerda Dzsidda a Vörös-tenger partvidékének metropolisza, s ez szó szerint értendő: az ország nyugati részének legnépesebb városa, lakosainak száma eléri a négymilliót! Óvárosa (az Al-Balad) azonban 2014 óta UNESCO Világörökség. Dzsidda mindig is fontos kikötőhelye volt a Mekkába irányuló zarándoklatnak, óvárosa pedig az utolsó megmaradt tanúja ennek az építészeti stílusnak, ahol a különálló, faszerkezetű toronyházakat kívülről falfestéssel díszítették. Megnézzük a Nassif házat (Nassif House Museum), majd az ország megalapítójának, Abdul-Aziz királynak a szülőházát. És persze más jellegű látnivalók is vannak itt: például a Fahd királyról elnevezett szökőkút, mely 312 m magasra lövelli ki a tengervizet s ezzel bizony a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült. Az egész napos városnézés után ismét Dzsiddában alszunk. Szállás Dzsiddában városi hotelben.
5

5. nap – Repülés délre, Abha, Al-Yanfa, Habala

2023. március 16., csütörtök Terveink szerint egy kora hajnali (05:50-kor induló) géppel Dzsiddából (JED) Szaúd-Arábia legdélebbi részén fekvő Abha (AHB) városába repülünk a Saudia közvetlen járatával (SV1642), mely reggel 07:10-kor landol Abha repterén. Valljuk be, kevesen hallották ezt a városnevet még a földrajzi névanyagot tanulók közül is, pedig. Pedig egyrészt Abha egymilliós város, másrészt 2270 méter magasan fekszik, ezért enyhe éghajlata miatt a szaúdiak kedvelt turisztikai célpontja. És most már a miénk is: megnézzük egyrészt Abha látnivalóit ezen a napon, másrészt kirándulunk az onnan egy órányira fekvő Al-Yanfa vályogvároskába és a mellette fekvő Habala-völgybe is teszünk egy kirándulást: gondoltad volna, hogy Szaúd-Arábiában fogsz kabinos felvonózni egy gyönyörű fekvésű hegyre? Na ugye. Estére érkezünk vissza Abha városába. Szállás Abha, egyszerű városi hotelben.

6

6. nap – Szaúd-Arábia teteje: 3133 m (Jabal Soodah)

2023. március 17., péntek Szaúd-Arábia legmagasabb pontja a Jabal Soodah (3133 méter). Igen, ide teszünk ma egy kirándulást, az Asir-hegységbe, mely elsősorban üledékes kőzetekből, mészkőből, homokkőből és agyagpalából áll, jura, kréta és paleogén eredetű, prekambriumi gránit aljzaton. A hegytető után a VIII. századi erődnek ható kőházakat nézzük meg, Rijal Almaa faluban. Szállás Abha, egyszerű városi hotelben.

7

7. nap – Rijád, a főváros, Ad Diriyah

2023. március 18., szombat Nagyon kora hajnalban a reptérre megyünk: Abhából a tervek szerint a Saudia belföldi járatával (SV1662, repülési idő 1 óra 35 perc) 06:15-kor szállunk fel és 07:55-kor landolunk Rijád (RUH) repterén. Ezen a napon az ország fővárosát, s annak látnivalóit nézzük meg. Először is, rögtön egy újabb UNESCO Világörökség következik: Ad Diriyah (Dirijja). At-Turaif a XV. században Ad Diriyah oázisában alapított település jelenleg Rijád északnyugati elővárosához tartozik. A Szaúd-dinasztia által alapított város a XVIII. és a XIX. század elején az uralkodók hatalmi központja volt, majd 1818-ban a törökökkel vívott háború során lerombolták. Manapság a régészeti területen számos épületet felújítottak, többek között a Szaad Szaúd-palotát. A vályogtéglából készült épületek igazodnak a sivatagi klímához és az Arab-félsziget középső részére jellemző építészeti stílusjegyeket őrzik. Az At-Turaif kerület Rijád Dirijja városrészében 2010 óta a világ kultúrörökségéhez tartozik. De hogy ez a nap se maradjon sivatagi autókázás és kontraszt nélkül, kiautózunk A világ szélére (Edge of the World). És legyen másik kontraszt is: a vályogtéglás világörökség után a főváros másik arcát nézzük meg az este folyamán: a tényleg sörnyitóra emlékeztető felhőkarcoló, a 302 m magas Kingdom Tower tetejére megyünk fel. S onnan nézünk szerteszét. A torony felső harmadában ugyanis egy fordított parabolaív található, amelynek tetején egy nyilvános égbolthíd („skybridge”) található: ez az égi híd egy 300 tonnás acélszerkezet, amely egy zárt folyosó mindkét oldalán ablakokkal. Szállás Rijadban.

8

8. nap – Al-Ahsza oázis, a világ legnagyobb oázisa

2023. március 19., vasárnap Az Arab-félsziget keleti részén fekvő Al-Ahsza oázis a világ legnagyobb oázisa, 2018 óta pedig felvették az UNESCO Világörökségei közé. A világörökségi helyszín sok elemből áll, kertek, csatornák, források, kutak, tartoznak hozzá, ezen kívül építészeti emlékek is, köztük történelmi épületek és régészeti helyszínek. Az Al-Ahsza oázis egy egyedülálló kultúrtáj, ezzel egy időben az emberi aktivitás és a természeti környezet egymás melletti harmonikus létezésének egy példája. Érdekesség, hogy területén körülbelül 2,5 millió datolyapálma él! Al-Ahsza Rijadtól 330 kilométerre keletre van, bő négyórás autózással érjük el. Al-Ahszából további 150 kilométer, s bezárul nagykörünk, visszaérünk Dammam városába. Szállás: Dammam.
9

9. nap – Bahreini fakultatív kirándulás

2023. március 20., hétfő Pihenőnap, vagy ha már itt vagyunk, bővüljön az országlistánk és világörökségeket is nézhetünk a különleges kis országban, a Bahreini Királyságban (figyelem: a magyar állampolgároknak kell vízum Bahreinbe, melynek ára kb. 60 euró). Mai feltételezések szerint valaha Bahrein lehetett az ókori kereskedelmi központ, Dilmun, amelyet a babilóniai Gilgames-eposz említ. Az egy nagyobb és 32 kisebb szigetből álló sejkség rendkívül sűrűn lakot: 776 km²-es területén 1,4 millió ember él. Bahreint kedvező forgalmi fekvése évszázadok óta a Perzsa-öböl kereskedelmi és kézműipari központjává emelte; különösen az igazgyöngy-kereskedelem révén szerzett nemzetközi hírnevet. A népesség 80 %-a az egyetlen mészkőplatóból álló Bahrein, illetve Muharrak szigetén él. Bahrein fővárosa a 150 ezer lakosú El-Manáma. Bahreini kirándulásunk egyébként tartogat meglepetéseket, például egy 25 km hosszú tengeri hídon kell átkelni az országba. A világörökség része Bahrein erődje, amelynek néhány részét i.e. 2800-ra eredeztetik vissza. Ugyancsak UNESCO Világörökség Dilmun temetkezési helyei (2019 óta) illetve Gyöngyhalászati kultúrtájak helyszínhez tartozik tizenhét épület Muharrak városban (tehetős kereskedők házai, boltok, raktárépületek és egy mecset), három osztrigatelep, a telephez tartozó tengerpart és a Muharrak sziget déli csücskén fekvő Qal’at Bu Mahir erőd, ahonnan a gyöngyhalászok csónakokkal az osztrigatelepek felé indultak. Bahreini kirándulásunk után visszatérünk Dammamba. Szállás: Dammam.

10

10. nap – Dammamból hazarepülés Bécsbe

2023. március 21., kedd Délután négyre kell Dammam (DMM) repterén lennünk: a gépünk (Wizzair, W6 2804) 18:45-kor indul közvetlenül Bécsbe (VIE), ahol 22:40-kor landolunk. Természetesen más járatokkal is lehetséges a reülés, ez csak irányadó, a túravezetőknek ezekre a járatokra van meg a repjegye.

Jelentkezés menete:

  1. Foglald le az utat a túraleírás melletti oszlopban található Foglald le most! gombra kattintva, majd a visszaigazoló után utald el az előleget (339.- EUR).
  2. Velünk konzultálva vedd meg a nemzetközi repjegyet a  Bécs – Dammam – Bécs útvonalon és a belföldi járatokra a 3-as pontban felsoroltak szerint. A túravezetőknek ezekre az időpontokra van meg a repjegye:
  3. Repülőjáratok:
    2023. március 11. szombat
    Bécs 10:45 – Dammam (DMM) 18:10 (járatszám W62803)
    2023. március 12. vasárnap
    Dammam 7:30 – AlUla (ULH) 09:50 (járatszám: XY752)
    2023. március 16., csütörtök
    Dzsidda (JED) 5:50 – Abha (AHB) 7:10 (SV1642)
    2023. március 18., szombat
    Abha (AHB) 6:15 – Rijád (RUH) 7:30 (SV1662)
    2023. március 21., kedd
    Dammam (DMM) 18:45 – Bécs (VIE) 22:40 (Wizzair, W6 2804)
  4. A Csámborgó visszaigazoló e-mailjében található számlaszámra utald el a túra hátralévő összegét (509.- EUR) 2023. január 11-ig.
  5. Figyelem! Biztosítás kötelező! A részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. A Csámborgó partnereként az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig, ha IDE KATTINTASZ.

Szaúd-Arábia Az arabok Arábiát Dzsazirat-al Arabnak, azaz „az arabok szigetének” nevezik, amelyet három oldalról tenger, a negyedik oldalról pedig homok határol. Arábia legnagyobb részét egy sivatagi királyság foglalja el. Szaúd-Arábia az iszlám bölcsője, innen indult a VII. században Mohamed próféta: az iszlám és az arab hódítás három földrész történelmére volt hatással. Ezután az oszmán törökök a XVI.-XX. század között uralmuk alatt tartották a területet. Csak Thomas Edward Lawrence (Arábiai Lawrence) segítségével sikerült kiűzni őket az első világháború idején. Ezt követően született meg a modern Szaúd-Arábia, melynek megalkotója Ibn Szaúd volt, aki 1902 és 1924 között, törzsi háborúk közepette egyesítette a négy fő területet, Nedzset, El-Haszát, Hidzsázt és Aszírt: az új királyságot 1932-ben kiáltotta ki. Szaúd-Arábia, mely mindmáig alapítójának, Abdel Aziz Ibn Szaúd nevét viseli, a Közel-Kelet legnagyobb országa (területe: 2153168 km2). Ibn Szaúd távol tartotta sivatagi országától a gyarmatosító Nagy-Britannia és Franciaország befolyását, ezzel magyarázható, hogy a kőolaj felkutatására és kiaknázására szóló koncessziót amerikai monopóliumok által létrehozott társaságnak adta. Az ARAMCO 1938-ban kezdte meg a kőolajbányászatot az országban, melyről kiderült: Földünk kőolajkészleteinek egyötöde Szaúd-Arábiában található. Az 1973-as arab-izraeli háború utáni olajárak megnégyszereződésével hatalmas gazdagság köszöntött az országra: a sivatagi nomádok népe a világon az egyik leggazdagabb lett. A gazdag ország 34 millió lakója azonban a világ egyik legszigorúbb muzulmán társadalmában él. A nők például csak lefátyolozva mutatkozhatnak a nyilvánosság előtt, a közelmúltig nem vezethetnek autót stb. Ehhez járul még hozzá az abszolút monarchia néhány jellemzője: a király egyben a miniszterelnök is, és az ország összes területét birtokolja. Nincsenek választások, a politikai pártokat nem engedélyezik, és nincs alkotmány sem. Az ország fővárosa Rijád, a kereskedelmi és diplomáciai főváros azonban a Vörös-tenger partján épült Dzsidda: ez egyben a zarándokok fogadóhelye is. Hetven kilométerre Dzsiddától található a szent város Mekka nagymecsetjével, és a voltaképpeni meteorittal, a Kába-kővel. Medina mecsetében található Mohamed és lánya, Fatima, valamint Omár kalifa síremléke