Korábbi túrák

Betelt!

A sziget zenésze nyomában az idilli Paxoszon

A több mint idilli Paxosz szigetén csak két-három falu található, meg csodálatos olajfaligetek és hófehér sziklák türkizkék tengerrel. A mitológia szerint Páxit Poszeidón teremtette szeretője számára, de nekünk azért rendkívüli, mert itt forgatták A sziget zenésze (Maestro in Blue) című sorozatot, bejárunk szinte minden forgatási helyszínt: megnézzük a festői kikötőt, ahol először találkozik Klelia és Orestis és persze ahol az utolsó jelenet játszódik, amikor Haris elénekli dalát a fesztiválon a kőmólón. És odakompozunk a szigetre, de körbe is hajózzuk, olyan helyekre hajózunk, amelyek a szárazföld felől nem közelíthetőek meg. Például a Kék barlangokhoz, vagy az Erimitis strandhoz ahová természetesen egyszer Klelia és Orestis is elcsónakáznak. Nézz rá az alábbi hihetetlen képekre: ez Paxosz! Három idilli napot töltünk a kis szigeten, de előtte három napot Korfu szigetén is eltöltünk, Sisi császárné és Gerald Durrell nyomában, mert Korfura érkezik és onnan is indul vissza a repülőnk. Korfu legszebb strandjait és kilátópontjait is felfedezzük nem mellékesen.   Túravezető:  Barna Béla  Tervezett maximális létszám: 14 fő Fotók: Barna Béla, shutterstock INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Korfu reptere INDULÁS IDEJE 2025. június 3. AZ ÁR TARTALMAZZA 3 + 1 éjszaka szállást korfui jó vízparti hotelben, kétágyas szobákban 3 éjszaka szállást paxoszi két hálóteres, négyfős apartmanokban 4 vacsorát és 4 reggelit a korfui hotelben a szárazföldi közlekedést
2025. június 3.
8 nap

Kirándulás Dobóruszkára

Dobó Istvánt, az egri hőst hű fia, Ferenc, Ruszka katolikus templomában temettette el – ide szervez a Csámborgó Egerből egy buszos kirándulást. Ruszka temploma mellett megállunk Nagykaposon, sétálunk Nagykövesd romváránál és megállunk egy rövid sétára Sárospatakon is.  Túravezető: Barna Béla A túra maximális létszáma 24 fő INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Budapest (Keleti) - Eger vasútállomás INDULÁS IDEJE 2025. március 22., szombat AZ ÁR TARTALMAZZA a 24 személyes autóbuszozást Egertől Egerig sziapia, csúcscsoki szervezést és magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az esetleges Budapest Eger – Bp vonatozás költségét étkezést és a belépőjegyeket Utasbiztosítás
2025. március 22.
1 nap

Kalandozások Skóciában

A netflixes Outlander sorozatot már csak a skót tájak miatt is érdemes volt nézni – nos, május elején  ezeket a  forgatási helyeket is  bejárjuk. Na meg sok mást is! Kisvárosok, várromok, kastélyok, skót tavak és hegyek nyomába eredünk. Túrázunk  a Ben Wyvis-re,  sétálunk a szörnyes Loch Ness partján, s meglátjátok, bárhová megyünk, forgatási helyszínekbe botlunk,  rájövünk Skócia hegyvidéke fantasztikus szépséggel bír. Túravezetőnk, aki Skóciában él,  pedig rengeteg érdekes történettel lát majd el benneteket! Túravezető:  Fekete Valér  Tervezett maximális létszám: 7 fő + 1 túravezető, az út min 5 fő jelentkezésével indul INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Edinburgh INDULÁS IDEJE 2025. április 29., kedd AZ ÁR TARTALMAZZA 7 éjszaka szállást panziókban, vendégházakban  kétágyas szobákban 1 reggelit az összes utazást kisbusszal Edinburgh repterétől Edinburgh repteréig egy sziapia whisky-t szervezést magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a repülőjegyeket a Budapest – Edinburgh – Budapest viszonylatban egyágyas felár:  660 euro a belépőket a további étkezéseket Utasbiztosítás
2025. április 29.
8 nap
Betelt!

Andorra, a Pireneusok vadregényes világa – Csámborgó Világjáró Klub (előadás!)

Miért éppen Andorra? Mert ha fel kéne sorolnunk az ország összetevőinek listáját, csak annyit kéne írnunk: 100% Pireneusok. A miniállam több szempontból is különleges: már a látvány is megragadó, völgyei és hegyei nehezen megközelíthetőek, a Pireneusok csúcsai, meredek hegyei szinte teljesen elvágják a külvilágtól, ez Európa egyik legvadregényesebb magashegysége. Andorra területe 464 km², kisebb, mint Budapest területe – de ezt a területet közel 3000 méteres hegyek gyűrűje öleli körül szinte minden oldalról. Az ország átlagos magassága 1800 méter, a lakott települések átlagos magassága 1200 m. Az ország legmagasabb pontja a Comapedrosa 2946 méter. Államformája is nagyon különös, ehhez fogható nincs még egy a földön: köztársaság? fejedelemség? principátus? A törvényhozói és bírói hatalmat az úgynevezett társuralkodók gyakorolják, a francia államelnök és Seo de Urgel püspöke, akiket állandó küldött képvisel Andorrában. Az államigazgatást a parlament, a „Völgyek Főtanácsa” irányítja, amelynek 28 képviselőjét évenként választják. Ha mélyebben meg akarod ismerni Andorrát,  akkor ott a helyed ezen az előadáson! Előadó: Telek Ákos INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS MagNet Közösségi Ház INDULÁS IDEJE 2025. március  25., kedd 18:30 AZ ÁR TARTALMAZZA egy 90 perces előadást Andorra  tájairól AZ ÁR NEM TARTALMAZZA ellátást
2025. március 25.
1 nap

Panama, átjáró két óceán között

Tarts velünk Panama változatos tájain! Ez az ország sokkal többet érdemel, mint egy pár napos megállót egy sokországos útvonalon. A Panama-csatorna persze kötelező és érdekes látnivaló, de ismerd meg közelebbről a köderdőket, a változatos trópusi növény- és állatvilágot, a hegyvidéki kisváros körüli vízeséseket, túraösvényeket. Esténként a nyüzsgő nagyváros vagy a vidéki helyek hangulatos bárjaiban, szórakozóhelyein lazíthatsz. Válogathatsz a Karib-tengeri szigetvilág strandjai között vagy töltheted sportolással a szabadidőd. Próbáld ki, milyen egy szinte teljesen lakatlan, icipici trópusi szigeten aludni, az ott élő egyetlen helyi család vendégeként. Bepillanthatsz a mai napig ősi hagyományaik szerint élő különböző indián népek életébe. Mindemellett a panamai konyha remek ételeit és italait is megismerheted. Túravezető:  Utassy-Vadász Judit  Tervezett maximális létszám: 14 fő, a minimális létszám 4 fő.  Fotók: Gapa Travel, shutterstock INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Panamaváros INDULÁS IDEJE 2025. június  21. AZ ÁR TARTALMAZZA 12 éjszaka szállást középkategóriájú hotelekben reggelivel 1 éjszaka szállást tengerparti indián kunyhóban közös fürdővel belföldi repülőjegyeket a program szerint transzfereket busszal, csónakkal, hajóval a programban levő főétkezéseket (4 db) egy sziapiát belépőjegyeket magyar nyelvű túravezetést és szervezést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a nemzetközi repülőjegy árát Budapest  - Panamaváros - Budapest  útvonalon az egyágyas felárat: 655 euro a fakultaív drótkötélpálya költségét az egyéb étkezéseket Utasbiztosítás
2025. június 21.
14 nap

Tavak, szigetek és hegyek az Alpok tövében

Öt nap alatt hét gyönyörű tó, három sziget és rengeteg látnivaló, földön, vízen és még a föld alatt is. Különféle múzeumok, gyönyörű kertek, sok hajókirándulás és persze a bajor finomságok és sörök sem maradhatnak ki. Egyebek mellett meglátogatunk egy kulcsfontosságú őskori lelőhelyet (Hallstatt), egy híres középkori kegyhelyet (Andechs), egyben Bajorország legrégibb zarándokhelyét, ahonnan anyai ágon Árpád-házi Szent Erzsébet származott és ahol a menyasszonyi ruháját is őrzik. Megnézzük a legendás II. Lajos bajor király egyik palotáját (Chiemsee) és azt a helyet is a Starnbergi-tó partján, ahol a király rejtélyes körülmények közt a halálát lelte. És mindezekről olyan ember mesél nektek, akinek hivatása a történelem kutatása és megismertetése másokkal! Túravezető: Patay-Horváth András - A túra maximális létszáma 10 fő +  túravezető, minimum 5 fő jelentkezésével indul az út! INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Budapest INDULÁS IDEJE 2025. augusztus 20.,  szerda AZ ÁR TARTALMAZZA 4 éjszaka szállást 2 ágyas szobákban 4 reggelit hajózást Roseninsel-re sziapia és csúcscsoki szervezést és magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA utazást telekocsikkal (üzemanyag, parkolás) belépőjegyeket egyéb étkezéseket Utasbiztosítás
2025. augusztus 20.
5 nap

Nepál, Everest alaptábor trekking a Gokyo-völgyön át – Csámborgó Világjáró Klub (előadás!)

Földünk legmagasabb csúcsa, a világ teteje tibeti nevén Csomolungma (a „Föld istenasszonya”), vagy ahogy a nepáliak nevezik: Sagarmatha (az „Ég feje”), vagy ahogy a nyugati világ nevezi az Everest. A Himalája hatalmas hegyvonulatának kevés olyan megkapó helyszíne van, mint az Everest régió Nepálban, melynek egyik legszebb területén, a különlegesen szép Gokyo-völgyön keresztül túráztunk el a Mount Everest déli alaptáboráig (Everest Alaptábor – Everest Base Camp – 5364m). Pontosan két hetet trekkingeztünk itt, miközben a világ legmagasabb hegyei és lenyűgöző csúcsai, jéggel borított sziklafalai öleltek körül. S hogy miért Gokyo? Nos, ez a trekking pár nappal hosszabb, mint a klasszikus Everest-alaptábor útvonal, kicsit talán nehezebb is, de cserébe sokkal kevesebben járják végig és persze sokkal szebb tájakon is vezet, szóval tökéletes túra azok számára, akik szeretnék elkerülni az Everest vidékének forgalmas trekkingútjait. Szóval ezért! Előadó: Fajcsák Dénes INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS MagNet Közösségi Ház INDULÁS IDEJE 2025. április  30., szerda 18:30 AZ ÁR TARTALMAZZA egy 90 perces előadást AZ ÁR NEM TARTALMAZZA ellátást
2025. április 30.
1 nap

Varázslatos Japán

A zen kertektől a mangáig, a szusitól a Hello Kittyig, azt ikebanától a J-popig Japán mindig más oldalát mutatja. Egyszerre ősi és hipermodern, meditatív és pörgős, egzotikusan idegen, hiszen furcsa, sokszor megmagyarázhatatlan szokásokkal találkozik az ember, de mindennaposan ismerős, hiszen a japán kultúra termékei – a konyha, a filmek, a játékok – már évtizedek óta itt élnek velünk. A világ egyik legérdekesebb országa, amit legalább egyszer mindenkinek látni kell. Meg kell látni a Fudzsit, a japánok szent hegyét, sétálni kell a Ginzán, és Kanazava híres kertjeiben, meg kell kóstolni a teát egy teaszertartás után, és fel kell ülni a híres szupergyors vonatokra. Két hét alatt most velünk végigjárhatjátok Japán legjavát – a nyüzsgő fővárostól, az eldugott falvakig, a békés zen kertektől a modern nagyvárosokig.    Túravezető:  Szűcs Tamás Tervezett maximális létszám: 12 fő Az út min 4 fő jelentkezésével indul. Fotók: Barna Béla, Hegyes Péter, dr. Szabó Zsuzsanna, shutterstock INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Tokió INDULÁS IDEJE 2025. június  27. AZ ÁR TARTALMAZZA 12 éjszaka szállást háromcsillagos hotelek 2 ágyas szobáiban reggelivel kirándulást busszal Nikkóba, a Fudzsijamához és Sikrakava-goba a városi közlekedést minden városban a Nagaszaki-Tokió repülőjegyet a magyar nyelvű idegenvezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA a nemzetközi repülőjegy árát Budapest - Tokió  - Budapest útvonalon az utazásokat Japánban a városok között
2025. június 27.
14 nap

Új-Zéland és afrikai szafarik egy fotós szemével – Csámborgó Világjáró Klub (előadás!)

Herpai Imi túravezetőnk előadásában bemutatja a meseszép Új-Zélandot: mutat fotókat alpesi jellegű csúcsokról, gleccserekről, vulkánokról, gejzírekről, de csodás  fjordokról és  tengerpartokról is, betekintést nyerünk segítségével a maori kultúrába is. Maori nyelven Új-Zéland egyébként Aotearoa, amit a hosszú fehér felhő földjének fordítanak. Szép és beszélő név, mint maga az ország. Előadásának második felében afrikai szafarikon szerzett élményeiről mesél: járt Namíbiában és Kenyában, láthatunk látványos képeket a fekete kontinens csodálatos állatvilágáról.  Előadó: Herpai Imre INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS MagNet Közösségi Ház INDULÁS IDEJE 2025. május   27., kedd 18:30 AZ ÁR TARTALMAZZA egy 90 perces előadást Új-Zélandról és néhány afrikai  szafariról AZ ÁR NEM TARTALMAZZA ellátást
2025. május 27.
1 nap

Az Alacsony-Tátra főgerincén májusban

Szlovákia hegyei jobbnál jobb kirándulóhelyeknek adnak otthont, lehetőséget biztosítva egyaránt kezdő és gyakorlott túrázók számára is. A hétvégi túra során elkalauzolunk benneteket az Alacsony-Tátra egyik legszebb részére, érintve annak három legmagasabb csúcsát, a Gyömbért, a Chopokot és a Derest. A turistaút ugyan meredek, de nem nehéz, jól kiépített ösvényekkel rendelkezik, túrázásban kevésbé jártas résztvevők számára is teljesíthető. Az utazást egy könnyed, de annál érdekesebb városnézéssel zárjuk. Megcsodáljuk Selmecbányát, ahol betekintést nyerünk a bányászok életébe és szokásaiba, illetve megtekintjük a helyi kálváriadombot és annak meseszép panorámáját.  Túravezető: Moskovits Gergő A túra minimum 4 fő jelentkezésével indul. INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS Sebesér, Szlovákia INDULÁS IDEJE 2025. május 23., péntek találkozó e-mailben elküldött helyen AZ ÁR TARTALMAZZA két éjszaka szállást 2-3 ágyas szobákban sziapiát (welcome-drink) és csúcscsokit a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést AZ ÁR NEM TARTALMAZZA az utazást a helyszínre, a telekocsik szervezésében segítünk, a sofőrök nem fizetnek az üzemanyagba étkezéseket egyágyas felárat: 98 EUR Utasbiztosítás
2025. május 23.
3 nap

Túra az Alacsony-Tátra keleti gerincén

Szereted a nomádabb körülményeket? Fürödtél már forrásban? Itt minden adott egy kicsit izgalmasabb, sportos hétvégéhez, úgy, hogy még szabit se kell kivenned!
2025.07.05.
2 nap