Az Alpok országa, a szédületesen szép és tökéletes Svájc, kevesen tudjátok, hogy egyik túravezetőnk kedvenc helye ez. Hatalmas hegyek, tökéletes alpesi rétek, harmonikus kisvárosok. Kevés olyan helyen van a világon, ahol a világ legmodernebb, ultramodern tömegközlekedésével közelíted meg a túrahelyeket, ugyanakkor azért az ország megmaradt hagyományosnak és tradicionálisnak is, az ötcsillagos hotel sem szégyenli, hogy tehenészet van mellette, ahol te mennyei ízű svájci sajtot kóstolhatsz.
Három fantasztikusan szép hegyre kirándulunk fel a három svájci őskantonban: a Pilátusra, a Rigire és a Fronalpstockra is, ez mostanában ismertebb a Stoos-gerinctúra (Stoos Ridge Hike) néven. Svájc ikonikus hegyei eléréséhez hajókázunk a szintén legszebbek közé tartozó Vierwaldstättersee víztükrén.
Az egész túrahétvégét úgy építettük fel, hogy ne kelljen autózni: a repülőtérről a szépséges és modern és pontos vonatokkal jutunk el a szállásra, ezzel meg is ismerheted az ikonikus svájci vonatokat, s persze kicsit környezettudatosabb is ettől az utazásunk. Majd onnan a túrahelyekre is, minden túranaphoz kapcsolódik hegyi vasút, fogaskerekű vagy felvonó is, de lesz olyan, hogy hajóval indulunk túrázni Béci szerint a világ egyik legszebb taván. Ugyanis szállásunk egy svájci tóparti hotelben lesz. Ötnapos svájci túrahétvége három teljes túranappal és három kevéssé ismert ikonikus heggyel.
Túravezető: Barna Béci és Milák Jázmin – Maximális létszám: 14 fő.
GARANTÁLT TÚRA, a túravezetőknek már megvan a repjegye!
| INDULÁS/VISSZAÉRKEZÉS | Budapest (BUD) repülőtere, Zürich (ZRH) reptere |
| INDULÁS IDEJE | 2027. június 24., 09:45 – Kérlek, érkezz legalább 2 órával a repülőgép indulása előtt. |
| AZ ÁR TARTALMAZZA | négy éjszaka szállást 2-3 ágyas hotelszobákban négy reggelit a MT. PILATUS kirándulás kabinos felvonó- és a világ legmeredekebb hegyivasútjának siklójegyeit a Kriens–Pilatus Kulm (kabinos felvonó) – Pilatus–Alpnachstad (fogaskerekű sikló) útvonalon fogaskerekűzést a Rigi-re sziapiát és svájci csúcscsokit szervezést és a magyar nyelvű túravezetést |
| AZ ÁR NEM TARTALMAZZA | a nemzetközi repülőjegy árát a helyi, Svájcon belüli tömegközlekedést, hajózást a Vierwaldstättersee-n és egyéb felvonózásokat egyéb belépőjegyeket a reggelin kívüli étkezést Utasbiztosítás |
0. nap –Indulás, repülés Zürichbe


1. nap – Stoos-gerinctúra (1935 m)



2. nap – Pilátus-túra (Tomlishorn, 2132 m)




3. nap – A hegyek királynője: Rigi-túra (1797 m)




4. nap – Luzern városnézés és hazaút





Jelentkezés menete:
- Foglald le az utat a túraleírás melletti oszlopban található Foglald le most! gombra kattintva.
- A Csámborgó visszaigazoló e-mailjében található számlaszámra utalj át a jelentkezésnél
512 eurót. - Velünk konzultálva vedd meg a repjegyet Budapest – Zürich – Budapest útvonalon, de segítünk is ha szeretnéd, és meg is vesszük neked.

- A Csámborgó visszaigazoló e-mailjében található számlaszámra utald el a maradék 768 eurót 2027. április 24-ig.
Figyelem! Biztosítás kötelező!
A részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. A Csámborgó partnereként az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig, ha IDE KATTINTASZ.




























